Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2016. augusztus 17.
 

Csúcsot hozott az idei Sziget, csaknem félmillió ember szórakozott egy héten át a fesztiválon.Gerendai Károly főszervező elmondta, hogy összesen 496 ezer fő vett részt a programsorozaton.

„Egyre kiegyenlítettebb a közönséglétszám a fesztiválnapokon. Míg korábban a hétvégén vagy egy-egy nagyobb világsztár napján ugrott meg a tömeg, és nagy volt az ingadozás a napok között, addig mostanra nagyjából folyamatosan egyenletes a látogatói létszám” – emelte ki a Gerendai közleményében.

Idén közel kétszáz országából érkeztek Magyarország első számú turisztikai attrakciójára, Nigériától Vietnamig, Katartól Gibraltárig, a Marshall szigetektől Libanonig, Kínától az Elefántcsontpartig.

A zenei koncertek mellett nagy érdeklődés kísérte az egyéb programokat is. Volt futurisztikus járgányon utazó fúvós banda, utcán vonuló dobosok, Vándor Vurstli, a cirkusz sátorban az „akrobatikát és a fürdőkádat” kombináló Soap című előadásból egy ráadást is kikövetelt a közönség.

Az utolsó napot idén is látványos EndShow zárta, a holland dj, Hardwell vezetésével, ötven lánggéppel, tizenhat konfetti- és szerpentingéppel, lézergépekkel, óriáslángokkal, száz darab színpadi csóvával és a színpadon 350 robotlámpával. A show végén a tűzijátékot 350-400 montázs alakította, a közönségnek húszezer világító rudat osztottak ki.

A tájékoztatás szerint a Sziget Fesztivál hét napján mintegy 2500 köbméter hulladék gyűlt össze, ennek 35 százalékát a Sziget Recycling program eredményeként hasznos anyagként szállították el. Mintegy tízezer ember vett részt különböző hulladékcsere-akciókban, a teljes körű szelektív gyűjtés keretében száz köbméter üveget is sikerült elkülöníteni. A környezetbarát, lebomló tányérokból és evőeszközökből több mint 120 ezer darab fogyott a fesztiválon.

Az új, szigorított beléptetési rendszer visszatartó erejének következtében több mint a felére csökkent a kisebb bűncselekmények, sátorfosztogatások, lopások száma – áll a szervezők közleményében.

MTI

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon