Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
2012. augusztus 04.
 

A folytatás merőben eltér attól, amit eddig láthattak a nézők. A film 2014-ben debütál majd a mozikban.

Az új Tini nindzsa teknőcök-film producere, nemrég Michael Bay lett, akinek a nevéhez többek között a Transformers-sorozat is kötődik. A producer korábban többször is elmondta, hogy ez a mozi más lesz, mint a tévésorozatok vagy a korábbi mozifilmek.

Kevin Eastman a Tini nindzsa teknőcök kitalálója megerősítette, hogy az új film erősen eltér attól, mint amit eddig a nuncsakut forgató hüllőkről láthattunk. Abból, amit eddig láttam, úgy tűnik, komoly akciófilmet kapunk, káprázatos trükkökkel megspékelve – nyilatkozta Eastman.

A filmesek azzal magyarázták a változást, hogy a mai fiatalok már nem érik be, néhány harcos jelenettel. Az új nézőgeneráció szuperfilmeken és számítógépes játékokon nőtt fel, nekik szeretnének megfelelni.

Korábban felmerült, hogy az új filmben a teknőcök nem mutánsok, hanem földönkívüliek lesznek. Ez viszont nem váltott ki nagy támogatást a film rajongói között.

Aggodalomra adhat okot az is, hogy pár hete leállt a forgatás. A Paramount stúdió ugyanis átdolgoztatja a forgatókönyvet. Emiatt pedig a korábban bejelentett premier,  2014 májusára csúszott.

 





Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon