Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2014. február 28.
 

Idén is július 1-én nyitja meg kapuit a Volt Fesztivál, azonban vasárnap helyett most hétfő hajnalig maradhatnak a helyszínen a fesztiválozók, vagyis összesen hat napig tart a VOLT.

Ahogy arról korábban a Hír7 is beszámolt idén különleges fellépője lesz a Volt Fesztiválnak. Jön az Arctic Monkeys, ezért változik a fesztivál menetrendje is.

“Az Arctic Monkeys júliusi turnénaptárja nagyon hamar betelt, elsőként érthető módon a legnagyobb fesztiválokhoz igazoltak. Mi csak abban bízhattunk, hogy a vasárnapjuk szabadon marad. Felajánlottuk, hogy miattuk meghosszabbítjuk a fesztivált és szerencsére nekik is megtetszett az ötlet, így végül mostanra sikerült eljutnunk a megállapodásig. Mi eleve abból indultunk ki, hogy egy ilyen szuperprodukciót csak külön napon tudunk színpadra állítani, hiszen magasabb jegyárak és némileg más technikai feltételek szükségesek a megvalósításhoz, így a vasárnap tökéletes megoldásnak tűnt” – tette hozzá Lobenwein Norbert, a VOLT másik főszervezője, aki azt is elárulta, hogy ezen a napon is próbálnak teljes értékű fesztiválnapot adni a látogatóknak, ezért több színpad is működik majd, így nem csak egy fantasztikus koncertre, hanem teljes fesztiválprogramra számíthatnak a résztvevők.

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon