Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2014. április 09.
 

Kedd este tüntetők lebontották azt a kordont, amelyet a német megszállás áldozatainak tiszteletére a budapesti Szabadság térre tervezett emlékmű talapzata köré állítottak az építők.

A helyszínre a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja, Kerék-Bárczy Szabolcs jelentett be sajtótájékoztatót és villámcsődületet. A politikus - aki a többi felszólalóhoz hasonlóan egy hangosbemondóba beszélt - azt mondta, a Fidesz egy olyan emlékmű felállítását határozta el, amelyik összemossa az áldozatok és a tömeggyilkosok emlékét. A tömeggyilkosoknak "borzalmas, mocskos emlékük van", ők nem érdemelnek szobrot - jelentette ki. Szerinte a kormány a döntéssel a szélsőjobbnak tesz gesztust. "Ez a szobor, ez a kordon szimbóluma a Fidesz, az Orbán-kormány és az újnácik közötti tényleges koalíciónak" - jelentette ki. A DK-s politikus egyúttal bejelentette, hogy a kordont a beszédek végén le fogják bontani.

Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje úgy fogalmazott, hogy a "szégyenteljes náci emlékmű" szándéka a szimbolikus erőfitogtatás. Hozzátette, hogy a hatalmon lévők - becsapva a korábban tiltakozó szervezeteket - két nappal a választások után felállították a kordont, hogy egy "félelemkeltő emlékművet" emeljenek.

A szervezők odahívták Karácsony Gergelyt, az Együtt-PM politikusát, aki szintén bejelentett egy sajtótájékoztatót a térre, így ő is a kordon előtt beszélt. A független országgyűlési képviselő azt mondta, hogy az emlékmű azokat az egykori honfitársainkat alázná meg, akikre emlékezni kellene. A szobor "elhazudja a múltunkat", amellyel szembe kellene nézni — folytatta, hozzátéve: az emlékmű nem fog felépülni.

A beszédek után a demonstrálók lebontották a kerítés nagy részét, és bementek az elzárt területre, ahol kaddist mondtak. A szervezők arra kérték a demonstrálókat, hogy semmit ne romboljanak le, ami az elzárt területen van.

A demonstráció végén Kerék-Bárczy Szabolcs arra kérte a résztvevőket, hogy mindenki vegyen részt a terület őrzésében, hogy ne lehessen újra felállítani a kordont és csak a "testünkön keresztül" lehessen felépíteni az emlékművet.

A demonstráció elején száz-százötvenen voltak, a végére háromszázan.

MTI

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon