Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2012. október 26.
 

Több mint egymillió euróra perli volt munkaadóját Erdei Zsolt. A korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú világbajnok az Universum Box Promotionnal szemben indított pert.

A Profiboksz.hu szerint Erdei leginkább a beígért nagy meccsek elmaradását sérelmezi, amelyek jelentősen hátráltatták profi pályafutása kiteljesedését.

A 38 éves Erdei veretlensége és két világbajnoki címe ellenére sem tudott betörni a nemzetközi piacra, a külföldi szaksajtó többnyire csak védett bokszolóként emlegette, aki Németországban közepes ellenfelek ellen tette kockára címét - olvasható a portálon.

Az október 24-ére kiírt tárgyalást egyébként elhalasztották, mivel az akkori Universum vezetők (Kohl és Poszwa) előzetesen kimentették magukat. Közben Sebastian Zbik is benyújtotta keresetét, ő viszont jogos fizetését követeli, amit az új vezér, Waldemar Kluch elfelejtett neki elutalni a Felix Sturm elleni összecsapás után. Zbik ugyan a 190 ezer eurós meccspénzből ötezret megkapott, de a korábbi középsúlyú bajnok jobbnak látta peres úton érvényesíteni igazát: többek között sikkasztással, hűtlen kezeléssel vádolja korábbi klubját, aki ellen csődeljárást is kezdeményez - írja a Profiboksz.hu.

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon