Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
SZTÁR 2013. február 17.
 

A Republic énekesnének életéért aggódnak a szerettei és a rajongói. A tegnapelőtt hajnalban súlyos szívproblémái miatt újra kórházba került zenész még mindig az intenzív osztályon van - írja a Bors.

A lap munkatársai felkeresték a fővárosi kórházat, ahol megerősítették, hogy a zenészt náluk ápolják. A napilapnak nyilatkozott Cipő felesége, Zsuzsa, aki két gyereket szült a zenésznek.

Egyelőre semmit sem tudok, arra várok, hogy kijöjjön az orvos – mondta remegő hangon a törékeny, szőke asszony. Arca és tekintete félelmet és kialvatlanságot tükrözött. – Tényleg nem tudok semmit sem mondani, csak reménykedem. Amíg nem jön az orvos, addig szeretnék egyedül várni. Utána talán többet tudok mondani – sóhajtotta Zsuzsa, majd visszaült a padra, és a sarokba húzódva várt tovább.

Boros Csaba, a Republic basszusgitárosa a zenekar többi tagjával közösen szorít Cipô felépüléséért. A Borsnak elmondta, hogy most milyen állapotban van az együttes szívbeteg frontembere. – Engem is nagyon megdöbbentett, amikor megtudtam, hogy csütörtökről péntekre virradóra valamiféle szivritmuszavar lépett fel nála, és azonnal kórházba kellett vinni – kezdte Boros.

Jelenleg az intenzív osztályon van, mélyaltatásban, arra várunk, hogy visszatérjen. Azt egyelőre nem tudni, hogy meddig kell altatni, nyilván azért van erre szükség, hogy pihentebb állapotba kerüljön, mint volt – részletezte a muzsikus. – Szerencsére operálni nem kellett, de néhány koncertet lemondtunk – a tudtán kívül. Azért hangsúlyozom ezt, mert ha nem lenne mélyaltatásban, ő egészen biztosan nem engedte volna, hogy egyetlen fellépés is elmaradjon – tette hozzá Boros Csaba.

Forrás: Bors

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon