Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
Dávid riporter 2016. április 06.
 

Idén harmadik alkalommal adták át a Televíziós Újságírók Díját a Pesti Vigadóban. A korábbi évekhez hasonlóan, idén is kilenc médium, köztük a Hír7 döntött arról, melyik televíziós produkció, illetve műsorvezető, színész volt a legjobb 2015-ben.

Ebben az évben minden eddiginél nagyobb szabású gálaesten közel kétszáz vendég részvételével hirdették ki a nyerteseket. Az esemény házigazdája Hajós András volt. Kenderessy Szabolcs a díj alapítója és a Sorozatwiki főszerkesztője néhány hete felkért, hogy idén én adjam át a legjobb műsorvezetőnek járó díjat, tavaly ugyancsak ennek a kategóriának a női megfelelőjével jutalmaztam Ördög Nórát. Nekünk résztvevőknek hat óra körül kellett gyülekeznünk a patinás épületben, ahol egy rövid eligazítás után belevágtunk a főpróbába. Amikor minden a helyére került és mindenki tisztában volt az este forgatókönyvével, már csak a vendégek hiányoztak.

A díjátadóra az összes nagyobb televíziótól érkeztek szakemberek és hírességek. A két kereskedelmi tévé, az HBO és a közmédia is egy-egy asztalt kapott, ahonnan végigkísérhették az eseményeket. Érdekes és egyben jó volt látni, hogy egy estére mindenki elfelejtette a versenyt, a nézettséget és együtt örült a díjazottakkal. Ritka pillanat ez a magyar médiában. Édesanyám, a nővérem és legjobb barátom kísértek el erre az estére. Kilenc óra körül került sor a férfi műsorvezető díjazására. Eddig kisebb gyomorgörccsel ültem az asztalnál, majd jött a kisfilm a jelöltekről és Hajós András felkonferálását követően elindultam a színpad felé. A mikrofonhoz érve elmondtam a rövid beszédemet, amit igyekeztem nem elrontani. Az díjátadók után egy kötetlen beszélgetésekkel fűszerezett vacsora vette kezdetét. Egy nagyon elegáns és szép díjátadót zártunk, Szabolcs méltán lehet büszke a díjra, ami összehozta a szakmát, én pedig hálás lehetek neki, hogy részese lehettem.

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon