Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2012. december 20.
 

Az egyetem a finanszírozási lehetőségek szűkülése miatt csak az általános iskolát tudja fenntartani.

Egyeztetési folyamatot kezdett az Eötvös Loránd Tudományegyetem annak érdekében, hogy az általa fenntartott, budapesti ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskolában megmaradjon a középfokú oktatás - közölte Fábri György közkapcsolati és kommunikációs rektorhelyettes szerdán az MTI-vel.

Az egyetem szerdán azt közölte a honlapján, hogy szenátusa hétfőn határozatot hozott a XII. kerületi iskola 2013-tól kezdődő működtetéséről. Ennek értelmében az egyetem a finanszírozási lehetőségek szűkülése, az állami normatíva csökkenése és a működtetési problémák ellenére továbbra is fenntartja az általános iskolát, de a középiskolai osztályok esetében erre nincs módja.

Fábri György elmondta: az egyetem már megkezdte az önkormányzattal és a közoktatási törvényben meghatározott más szervezetekkel az egyeztetést, mert önállóan a továbbiakban financiálisan nem képes fenntartani az iskola középfokú képzését. Az egyetem közlése szerint Mezey Barna rektor az egyeztetési folyamat mellett kezdeményezi egy szakértői bizottság felállítását is, amely 2013. január 31-ig a nyolcosztályos iskola megfelelő színvonalú szakmai és legalább középtávon veszteség nélküli pénzügyi működtetésére dolgoz ki javaslatot.

Az ELTE a Kiss János altábornagy utcai iskolával együtt nyolc közoktatási intézmény fenntartója.

MTI

A kép illusztráció!

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon