Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2015. május 18.
 

Megtalálták a bő egy hónappal ezelőtt eltűnt Patrik holttestét Gyálon, egy kút mélyén.

Holttestet találtak vasárnap délután Gyálon, egy kútban - közölte a Pest megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője késő este az MTI-vel. Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a rendőrség állampolgári bejelentésre késő délután vonult ki a helyszínre, a település belterületén lévő egyik kúthoz, melyben egy holttest volt.

Mivel még tart a helyszíni szemle, az elhunyt azonosításához pedig szakértőt rendelnek ki, egyelőre nem tudni, hogy kinek a holttestére bukkantak rá. Arról is csak később lesz információ, hogyan került az ismeretlen ember a kútba - tette hozzá a szóvivő.

A fiú édesanyja és barátja a legnagyobb közösségi oldalon köszönte meg azoknak, akik segítettek a fiú keresésben és megerősítették, hogy valóban Patrik holttestét találták meg.

Patriknak április 12-én, vasárnap veszett nyoma el egy buli után, meglehetősen furcsa körülmények között.

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon