Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
Dávid riporter 2016. február 14.
 

Nagy fába vágtam a fejszémet néhány hónappal ezelőtt, amikor kitaláltam, hogy előadóként részt veszek a novemberi Talentn konferencián.

2013-ban már volt alkalmam több mint kétszáz ember előtt színpadra állni a RAM Colosseumban - nem mondom az sem volt könnyű, hiszen teljesen egyedül kellett helytállnom - most emeltem a tétet és több mint ötszáz ember előtt tartottam előadást. Igaz, idén mentoromat is segítségül hívtam, mert úgy éreztem együtt jobb és érdekesebb előadást tudunk nyújtani a Várkert Bazár nézőközönségének. A mindössze 12 perces előadást több hetes egyeztetés előzte meg, segítségünkre volt Honti Pál és Mányai Csaba, akik korábban többek között a TEDx előadóit is felkészítették. Így profi kezekbe kerültünk, vagyis kerültem, hiszen Hesna vérprofi előadó, aki már számtalan előadást tudhat maga mögött. Talán mindvégig ez nyugtatott, ha elfelejtem a szövegem, vagy kizökkenek a mondanivalómból, akkor majd biztos segít, kiment a kínos szituációból. Visszatérve az előadásra, amit úgy építettünk fel, hogy a röpke pár percben bemutassa életünk legfontosabb mérföldköveit, azokat a személyeket, akik meghatározóak voltak számunkra, befolyásolták döntéseinket.

A nagy napot megelőzően egész nap próbákat tartottak a helyszínen, mi Hesnával estére lettünk beosztva. Belépve az épületbe elakadt minden szavam, először jártam ugyanis a Várkertben, nagyon modern és hangulatos hely. Némi egyeztetés után már a színpadon találtam magam és a technikus kolléga tette is fel a mikroportot a fejemre, ami először nagyon szokatlan volt, hiszen olyan érzés volt mintha nem lenne a fejemen semmi, mégis az egész helység tőlem zengett. Talán emiatt vagy a fáradtság miatt, de nem sikerült jól a főpróba, sok baki és még több szövegtévesztés volt a részemről. Egy nappal az előadás előtt nem túl jó kilátások ezek. Hesna hazafelé folyamatosan biztatott, menni fog és erre való a próba, hogy megszokjuk a környezetet ismételgette.

November 5. – Az előadás napja. Gondolhatjátok egy ilyen este után mennyire izgultam, délelőtt érkeztem anyukámmal, a program ekkor már javában zajlott az előadók egymást váltották a színpadon. Az érkezés után jöhetett a smink, itt szintén ismerős arcokba botlottam, így sikerült valamennyire megnyugodni. Én mondom a sminkes lányok nyugtató hatással vannak az emberre. Nem sokkal később megérkezett Hesna is, akit bemutattam a szüleimnek, kellemes beszélgetés bontakozott ki, anyukámat az 50 tehetséges magyar fiatal program gálavacsorájáról már ismerte, de apukámmal most találkoztak először. Ezután az előtérben elpróbáltuk az előadást, még egyszer, a végére már mindketten belezavarodtunk a saját részünkbe. Majd a színpad mellett vártuk, hogy felkonferáljanak minket. Elég sötét volt így csak az első sorokat lehetett látni, viszont azonnal kiszúrtam édesanyámat, aki a negyedik ötödik sorban foglalt helyet. Mivel Hesna mondta a bevezető részt volt időm megnyugodni és elfogadni, néhány másodperc múlva több mint 500 emberhez fogok beszélni. Az előadás rendes kerékvágásba ment mindenki elmondta a maga részét a végén pedig még kollégákat is kerestem egy frappáns felhívással. A színpadról lejöve hatalmas megkönnyebbülést éreztem és nagyon örültem, hogy Hesnával megcsináltuk, újabb közös élménnyel lettem gazdagabb. Jó érzés volt, hogy az előadások után vadidegen emberek jöttek oda gratulálni és megosztani a véleményüket a munkámmal kapcsolatban, köztük volt gimnazista osztálytársam is, ami nagyon jól esett.

Az előadás teljes egészében megnézhető itt és Facebook oldalamon egyaránt!

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon