Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2012. november 23.
 

A londoni Királyi Operaház jelenlegi vezérigazgatóját nevezték ki csütörtökön a BBC új vezetőjének.

Lord Tony Hall, aki 1996-tól 2001-ig a brit közszolgálati médiatársaság hírigazgatója volt, a csütörtöki bejelentés szerint márciusban veszi át a BBC vezérigazgatói tisztségét. Éves javadalmazása 450 ezer font (160 millió forint) lesz. Lord Hall munkába állásáig Tim Davie, a társaság jelenlegi ügyvezetője irányítja a BBC-t. A BBC előző vezérigazgatója, George Entwistle – aki alig 54 napot töltött e tisztségében – nem egészen két hete lemondott, miután a cégnél egymás után kirobbant súlyos etikai botrányok miatt tarthatatlanná vált helyzete.

Nemrégiben kiderült, hogy a BBC televízió valaha legnépszerűbb műsorvezetője, a tavaly októberben 84 évesen elhunyt Sir Jimmy Savile – aki az 1960-as évektől az 1980-as évek végéig vezette a BBC különböző könnyűzenei és gyermekműsorait – csaknem negyven éven keresztül szexuális bűncselekmények végeláthatatlan sorát követte el 12-13 éves lányok és fiúk sérelmére, nem egyszer a BBC helyiségeiben.

A botrányt súlyosbítja, hogy a BBC a jelek szerint megpróbálta eltussolni az ügyet, amelyet végül néhány hete az egyik rivális kereskedelmi televízió szellőztetett meg. Savile múltjáról a BBC legnézettebb esti hírmagazinja, a Newsnight már idén év elején összeállított egy feltáró riportfilmet, ám a műsor – szerkesztői utasításra – végül nem kerülhetett adásba. Ez a botrány még el sem ült, amikor szintén a Newsnight egy ellenőrizetlen – és mint kiderült, teljesen alaptalan – információ közreadásával pedofil bűncselekmények gyanújába keverte a kormányzó brit Konzervatív Párt egyik veterán politikusát.

A hírműsor oknyomozó újságírói egy évtizedekre visszanyúló walesi gyermekmolesztálási ügyet dolgoztak fel. Bár a riportban nevek nem hangzottak el, de a megszólaltatott – immár felnőtt korú – sértett szavaiból egyenesen arra lehetett következtetni, hogy az egyik elkövető a jelenleg 70 éves Lord Robert Alistair McAlpine, aki 1990-ig a Konzervatív Párt kincstárnoka és Margaret Thatcher egykori tory miniszterelnök tanácsadója volt.

Rövid idő alatt kiderült azonban, hogy ebből egy szó sem igaz, és a veterán konzervatív politikust gyanúba keverő alaptalan információ helytállóságát a műsor szerkesztői előzetesen nem ellenőrizték. Az ügy kipattanása nyomán ingott meg végleg George Entwistle pozíciója, és az előző vezérigazgató november 10-én azonnali hatállyal lemondott tisztségéről.

MTI

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon