Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2014. május 22.
 

A 123A busz sofőrje még május elején fejelt le egy tizenéves lányt egy soroksári buszmegállóban - erről számolt be az atv.hu-nak egyik olvasójuk.

Az eset még május 8-án történt Budapest XXIII. kerületében található Újtelep út 1. szám előtti buszmegállóban, ahol beállt egy 123A jelzésű autóbusz, amelyről leszállt egy 4-5 fős, 14 év körüli lányokból álló csapat.

A szemtanú szerint amikor a lányok leszálltak, a buszvezető is leugrott a járműről, és a lányok után szaladt. Miután a lányokhoz ért, az egyik lányt lefejelte úgy, hogy a kislány orra betört. Indoklása szerint a lányok tűrhetetlenül szemtelenek voltak a buszon.

Aznap este a buszvezetőt a XX.-XXIII. kerületi Rendőrkapitányságon garázdaság vétségének alapos gyanúja miatt ki is hallgatták.

Az atv.hu megkereste a rendőrséget és a BKV-t is.

Az ORFK válaszában leírta: a Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi rendőrkapitánysága eljárást folytat garázdaság vétsége, valamint más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H. Tibor Imre 55 éves budapesti lakos ellen. A nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség az üggyel kapcsolatban további információt nem közölt.

"2014. május 8-án este néhány, a buszon utazó lány hangoskodott a járművön. A járművezető a leszállási szándékuk ellenére egy megállóval továbbvitte a fiatal utasokat, akik emiatt szóváltásba keveredtek a járművezetővel. Az eset végül tettlegességig fajult. A történtek után az érintett járművező munkaviszonyát megszüntettük, már nem dolgozik Társaságunknál." A BKV sajnálatát fejezi ki az eset kapcsán.

Még több kép az esetről itt!

Forrás: atv.hu

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Címkék: BKV, sofőr, busz
vissza
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon