Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2013. július 07.
 

Minden eddiginél többen mentek el idén a soproni Volt fesztiválra. Szombaton még a "megtelt" tábla is kikerült.

A két évvel ezelőtti rekordnál is többen vettek részt a vasárnap délben zárult soproni VOLT Fesztiválon - közölte a két főszervező egyike kevéssel a kapuzárás előtt.

A 110 ezres vendégszám mintegy nyolcezerrel több a 2011-esnél - mondta el Lobenwein Norbert, akinek közlése szerint egy este - a szombati záróbulin - lépték túl a Lővér Kempingben tartott esemény befogadóképességének határát, ezért ki kellett tenni a "megtelt" táblát. A szervezők már a kapunyitás előtt azzal kalkuláltak, hogy minden eddiginél több embert vonz a rendezvény.

A 750 millió forintos összköltségvetésű esemény helyszínén - a Lővér Kempingben - a rendelkezésre álló 150 faházat egy óra alatt kiadták és négy-ötezer sátornak volt hely a területen. Ismét sikerült megtölteniük Sopron szálláshelyeit: telt házat jelentettek a kollégiumokból és a négycsillagos szállodákból is.

A Sziget Szervezőiroda közvetlen stábja mintegy 100-120 emberből áll, a VOLT - amelyen fellépett a Billy Talent, a Thirty Seconds to Mars, a Hurts, a Queens of the Stone Age, Bonobo, a Bullet For My Valentine, a Gus Gus, a Papa Roach, az Example, a Knife Party, a Parov Stelar Band, Sven Vdth vagy Martin Solveig is - teljes kiszolgáló személyzete alvállalkozókkal együtt 1200-1500 ember.

MTI

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon