Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
2013. október 23.
 

Boros Lajos jól tűri, hogy vasárnap esténként hülyét csinálnak belőle Balázsék az RTL Klub showjában.

A Vundersőn és Zuperszexi már a második adásán van túl, de sokan még továbbra se értik mit keres a műsorban az egykori rádiós.

Boros a StoryOnline-nak elmondta, hogy tulajdonképpen jót tesz neki az egyesek által megalázónak tartott szereplés.

Elmondása szerint a szimpátiafaktora azóta sokat emelkedett, méghozzá pont meghívói kárára. "Többen felajánlották nekem, hogy egy szavamra jól megverik vagy megszívatják a Balázsékat azért, ahogy viselkednek velem, de én mindenkit csak nyugtatgatok" - kezdte az egykori rádiós.

"Ez egy próbálkozás. Voltak benne csúnya mellényúlások és nagyon jó részek is, de ez természetes. Még folyamatban van a kitalálás, amivel semmi baj sincs, mert egy műsor általában az ötödik adás után nyeri el a végleges formáját. Azzal sincs bajom, hogy Balázsék bántottak egy kicsit, hozzá vagyok szokva ehhez. Én a tapasztalat miatt jöttem, kíváncsi voltam, hogy hogy néz ki a show belülről. Inkább voltam közönség, mint műsorszám" - - mondta StoryOnline-nak Boros Lajos. 

StoryOnline, Hír7

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon