Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2013. augusztus 30.
 

Többen életveszélyesen megsérültek a péntek kora reggeli tömegbalesetben; a kórházak tájékoztatása szerint többüket jelenleg is műtik.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője korábban azt mondta, hogy az M5-ös autópályán péntek kora reggel történt balesetben a három halálos áldozat mellett 30 ember sérült meg, 17 közülük súlyosan. A sérülteket jellemzően végtagtöréssel, fej-, mellkasi és hasi sérülésekkel vitték a fővárosi Merényi Gusztáv Kórházba, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe (OBSI), a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjába (a korábbi honvédkórházba), valamint a ceglédi kórházba.

Bálványossy Péter, a Merényi Gusztáv Kórház traumatológiai osztályának vezetője az MTI-nek péntek délelőtt elmondta, kórházukba 11 súlyos sérültet vittek, közülük négy-öt ember állapota életveszélyes, őket jelenleg is műtik. A sérültek között román, bolgár, szerb és török állampolgárok is vannak.

A balesetben három felnőtt a helyszínen meghalt. A sérülteket jellemzően végtagtöréssel, fej-, mellkasi és hasi sérülésekkel vitték a fővárosi Merényi Gusztáv Kórházba, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe (OBSI), a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjába (a korábbi Honvédkórházba), valamint a ceglédi kórházba.

A katasztrófavédelem Pest megyei szóvivőjének tájékoztatása szerint egy kamion, három mikrobusz és öt személyautó karambolozott. Spitz Alexandra elmondta, hogy a mikrobuszokban ülők közül hármat és a kamion sofőrjét a Dabasról és Budapestről kiérkező tűzoltóknak ki kellett vágniuk a járművekből.

Az Országos Rendőr-főkapitányság a honlapján egyelőre annyit közölt, hogy 5 óra 15 perckor történt a baleset, egyelőre ismeretlen okból, az autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 24. és a 25. kilométer között. Az érintett szakaszt teljes szélességében lezárták.

Forrrás: MTI

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon