Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
Interjúk 2016. október 25.
 

Szépségkirálynőből vált riporterré majd műsorvezetővé. Érték negatív támadások származása miatt, de nem foglalkozik velük, az utobbi időben elgondolkozott a gyermekvállaláson - többek között erről mesélt a Hír7-nek Tücsi.

Hogyan kerültél a média és a modell szakma közelébe?

Nagyon fiatal voltam, úgy 14 éves, amikor Szombathelyen egy fotós felfigyelt rám és elkészítette az első sorozatot rólam. Apukám foggal, körömmel harcolt ellene. Később 17 évesen egy férfi magazinnak fotóztak, emlékszem anyukám kísért el a munkára, ekkor készültek rólam először félmeztelen és meztelen képek. Apukám nehézen dolgozta fel, de mára elfogadta és követi munkásságomat.

Apukád orvos gondolom nehezen fogadta el, hogy a lányát így látja majd egy ország.

Az apák mindig féltik a lányukat, így volt ez nálunk is. Attól félt, hogy rossz irányba fog engem sodorni, vagy esetleg a tanulás rovására megy. Ahogy követték egymást a munkák, ő is belátta, hogy nem változtam meg és szépen lassan elfogadta. A szüleim zseniálisak, apa nagyon sokat dolgozik, de anya az összes adást megnézte és felvette, így amikor apa hazaért, vele is megnézette. Nem volt olyan szereplésem, amit ne láttak volna.


Tücsi öt évig dolgozott a Fókuszban. Fotó: Vajda Anita - Hír7

Az első udvarlókkalis ilyen engedékeny volt?

Apukámról azt érdemes tudni, hogy a világ legtündéribb és legkedvesebb embere. Amikor az első pasimat, aki nyolc évvel volt nálam idősebb hazavittem, én még életembe nem láttam olyan csúnyán nézni édesapámat. Azt hittem, ott helyben megöli és mivel sebész szakszerűen fel is tudná darabolni. Később, mint a fotózással kapcsolatos aggodalma, ez is enyhült az évekkel.

Büszke vagy a gyökereidre?

Nagyon! Szombathelyen én voltam az első félvér gyerek, sok támadás ért a származásom miatt, voltak nehézségek, de mindig azt mondom, ha százszor születhetnék, újra akkor is mindig félvérnek születnék, mert imádom. Mikor felköltöztem Pestre sokkal szabadabb voltam, itt minden náció él, senkit nem zavart, hogy milyen a bőrszínem.

A Tücsi becenév, honnan jött?

Anyukám adta, amikor megszülettem. Valószínűleg már akkor is járt a szám?! A családi fotóalbumban is mindenhol ott szerepel a Tücsök név. Apukámtól a Claudia nevet kaptam, ezt tisztelem és szeretem, de nem érzem magam Claudiának, így sokan inkább Tücsinek hívnak.



Mindig is a címlapokra vágytál, a rivaldafényre?

Érdekes, de nem vágytam a sztárságra. Nyilván 14-15 évesen nagyon tetszett, hogy felfigyelt rám egy fotós, visszaláttam magam katalógusokban, de később fordult a kocka és utáltam, ha néznek, a szereplést, mindent. Ez a mai napig néha visszaköszön az életembe, de most már tudom kezelni. Néhány év múlva volt egy felhívás az RTL Klub képernyőjén, indult a Királynő című szépségverseny és mivel tévézni szerettem volna, jelentkeztem a műsorba.

Később a Sport Klubon vezettél műsort. Kialakult egy vélemény arról, hogy miért vannak szép nők egy sport csatornánál, nem feltétlenül a sportszakértői tudásuk miatt.  Igaz ez?

Álszentség lenne azt állítani, hogy azért kerültem be a műsorba, mert én voltam a leginkább sportszakértő, akit oda tudtak volna tenni a híradóba. Sokat segítettek bent a tévénél, idővel pedig úgy érzem belerázódtam ebbe a világba. Érdekes, de én fiú társaságba mindig jobban érzem magam, ez kívülről nem látszik. Menő volt, hogy mindig tudtam milyen meccs van, a végeredményeket, de nem állítanám, hogy én vagyok a legnagyobb sport riporter.


Problémát okozott, hogy komolyan vegyenek, a modell múltad után?


Persze, gondolj bele én a Fókuszba a szépségversenyből érkeztem. A kollégák elég furcsán néztek rám, egyesek azzal szórakoztak, hogy engem küldtek le a recepcióra a levelekért, ami éppen nem tartozott a feledtkörömhöz, de mosolyogtam és megcsináltam.
Nyilván az elején nehéz volt, de úgy próbáltam túltenni magam rajta, hogy rengeteg időt töltöttem bent.

Riporterkedés vagy műsorvezetés?

Érdekes kérdés. Ha arra vagy kíváncsi, hogy mire vágyok, akkor a műsorvezetést mondanám, de közben szívesen dolgoznék egy magazinműsorban is ahol új embereket ismerhetek meg. Amikor a Fókuszban dolgoztam riporterként, mindig szociót, emberi portrékat, sport és divat anyagokat forgattam, ezek voltak azok a témák, amik hozzám közel álltak. Ez a része hiányzik a mai napig. Szerettem, hogy emberek megnyíltak nekem, meséltek az életükről. Hozzáteszem civilekkel mindig nehezebb volt forgatni, sokkal több energiát kellett belefektetni, hiszen ők nem tudják, mit és hogyan mondjanak el, ebben kell segítenie a riporternek. Körülettem van egy fal, amit én építettem fel magam köré, hogy óvjam, védjem magam, nagyon meg tudok hatódni, ha egyedül vagyok, de mások előtt egyáltalán nem. Egyszer egy kisfiúról készítettem egy anyagot, akinek nagyon súlyos betegsége volt. Nem tudott együtt játszani a kortársaival, kórházról-kórházra jártak vele szülei, amikor a szerkesztőségben visszanéztem az anyagot zokogtam.




Említetted, hogy felépítettél egy falat magad köré. Erre miért volt szükség?

Fura világban élünk, az emberek nem mindig őszinték és nem mindig jó szándékkal közelednek a másik felé. Én így védem magam a nagyobb sérülések és csalódásokkal szemben, ami nyilván rossz. Más szempontból viszont, párkapcsolatban vagy bármi más emberi kapcsolatban, a másik félnek le kell bontania ezt a falat, hogy megkapjon engem, láthassa, amilyen valójában vagyok. Nehezebb úgy ismerkedni, hogy az ember ismert. A férfiak is sokszor tapintatlanok, beszólnak vagy bámulnak, akkor is, amikor a párom mellettem áll.

Jelenleg a Sláger TV-n vezetsz élő kívánságműsort Pordán Petrával. Hogy érzed magad ebben a szerepkörben?

Igazából, ezt a lehetőséget az élet hozta. Sajnos rajtunk kívülálló okok miatt megszűnt a Sport Klub. A Sláger TV és Sláger rádió cégcsoporton belül volt, ezért itt ajánlottak fel egy másik munkát. Élő kívánságműsort bíztak ránk, amire fel kell készülni, Petra pedig a legjobb barátnőm, így megvan az összhang.  




Lehet kicsit elcsépelt kérdés, de hol látod magad öt év múlva?

Három részre bontanám azt, amivel szeretnék majd a közeljövőben foglalkozni. A sport a gyerekek és a divat. Imádom a gyerekeket, így szívesen dolgoznék velük egy tévéműsorban.

Vágysz gyermekre?

16 éves koromban meg voltam örülve, hogy nekem gyerek kell, én biztos fiatal anyuka leszek, sőt mi több az volt a terv, miután lediplomázom, babázni fogok. Az akkori párkapcsolatomban nem éreztem ezt komoly lépést, hogy gyereket vállaljunk. Jött a tévézés, sokat dolgoztam, egy éve ez a kérdés a feledés homályába merült. Mostanában anyukámnál gyakran előfordul a téma, én úgy vagyok, vele pár éven belül majd jöhet a baba.

Szerző: Vásárhelyi Dávid
Fotók: Vajda Anita – Hír7

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon