Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2013. október 31.
 

Kocsivizsgálóként dolgozott a MÁV-nál az a férfi, akit kollégái részegnek hittek, ezért órákon keresztül kerülgették a személyzet pihenőhelyiségében, miközben ő stroke-ot kapott, később pedig meghalt.

Miután stroke-ot kapott nem tudott megmozdulni, sem segítséget kérni. Egy harmadik kolléga hívott hozzá orvost másnap reggel, de a férfin addigra már nem lehetett segíteni. Mire kórházba került, már kómába esett, pár nappal később szervezete feladta a harcot - írja a Blikk.

A lap úgy tudja a férfi próbált segítséget kérni telefonján, de ekkor már ujjai nem engedelmeskedtek neki.

A MÁV belső vizsgálatot indított. A meghalt férfi két kollégája azzal mentegette magát, hogy ők ébresztgették ugyan Lászlót, aki fel is kelt, de elesett. Ezért hitték azt, hogy részeg. Az eset után egy héttel kirúgták őket, a hivatalos indoklás szerint „munkafegyelmi mulasztás" miatt. A családnak pedig felajánlottak egy kisebb összeget.

Hír7, Blikk

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon