Hír7 hírek

Kedvelt írásaink

Beszéd téma

Friss cikkeink

Elköltözik az EFOTT fesztivál

AMIRŐL BESZÉLNEK · jan. 31., péntek
 
A 2020-as EFOTT fesztiválnak ismét a Velencei-tó északi partja ad otthont július 15-20. között, ám a rendezvény területe az előző évekhez képest fél kilométerrel nyugatabbra, Sukoró irányába költözik. Azaz önmaga mellé. A rendezvény szervezőcsapata idén is igyekszik a maximumot kihozni a fesztiválból, segítségükre mindebben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem lesz.
 
15 dolog, amit nem lehet kihagyni az EFOTT-on

AMIRŐL BESZÉLNEK · júl. 05., péntek
 
A visszaszámlálás megkezdődött, jövő kedden nyitja kapuit a 2019-es EFOTT, Velencén! 15 pontba gyűjtöttük azokat az érdekességeket, amelyeket mindenképpen érdemes látni vagy kipróbálni a fesztivál ideje alatt.
 
Innovatív szuperprodukciót jelentett be az EFOTT

AMIRŐL BESZÉLNEK · jún. 06., csütörtök
 
Az EFOTT SPECIAL X Vasovski Symphonic a fesztivál vasárnapi napján megvalósuló egészestés szuperprodukció, amely során az elektronikus zenét a klasszikus hangzással, közismert nagy dalokat pedig kiemelkedő hazai énekesekkel párosítanak. Ez a 2019-es EFOTT merész újítása!
 
Világsztárok érkeznek az EFOTT-ra

AMIRŐL BESZÉLNEK · febr. 15., szerda
 
A hazai kedvencek mellett világsztárok fokozzák majd a hangulatot az egyetemisták legnagyobb nyári buliján július 11. és 17. között, Velencén. Idén ugyanis az angol szintipop páros, a Hurts mellett az EFOTT színpadára lép a jamaikai reggae világsztár, Sean Paul is. A szervezők minden eddiginél nagyobb bulira készülnek.
 
Egy óriáshajó keltett riadalmat Velencében

AMIRŐL BESZÉLNEK · jún. 07., csütörtök
 
Egy óriási luxushajó okozott kisebb riadalmat Velencében. A helyieket teljesen felháborította a luxushajó megjelenése.
 
1

legjobbak

Egy óriáshajó keltett riadalmat Velencében

Egy óriási luxushajó okozott kisebb riadalmat Velencében. A helyieket teljesen felháborította a luxushajó megjelenése.
8900 megtekintés

Elköltözik az EFOTT fesztivál

A 2020-as EFOTT fesztiválnak ismét a Velencei-tó északi partja ad otthont július 15-20. között, ám a rendezvény területe az előző évekhez képest fél kilométerrel nyugatabbra,...
2161 megtekintés

Világsztárok érkeznek az EFOTT-ra

A hazai kedvencek mellett világsztárok fokozzák majd a hangulatot az egyetemisták legnagyobb nyári buliján július 11. és 17. között, Velencén. Idén ugyanis az angol szintipop páros, a...
1943 megtekintés

15 dolog, amit nem lehet kihagyni az EFOTT-on

A visszaszámlálás megkezdődött, jövő kedden nyitja kapuit a 2019-es EFOTT, Velencén! 15 pontba gyűjtöttük azokat az érdekességeket, amelyeket mindenképpen érdemes látni vagy...
1229 megtekintés

Innovatív szuperprodukciót jelentett be az EFOTT

Az EFOTT SPECIAL X Vasovski Symphonic a fesztivál vasárnapi napján megvalósuló egészestés szuperprodukció, amely során az elektronikus zenét a klasszikus hangzással, közismert nagy...
1150 megtekintés

Videók

Ajánló

Ajánló

Szavazás

Hír7 Hírlevél

Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon