Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
SZTÁR 2012. december 17.
 

Malek Miklós az X-Faktor tegnapi fináléjának eredményétől és attól függetlenül, hogy 2013-ben is lesz X-Faktor, befejezi a mentori feladatokat - értesült a Hír24 hírportál.

A hírportál közlése szerint azt mondta, már egy évvel ezelőtt eldöntötte, hogy idén lesz az utolsó, hogy szerepel a show-műsorban.

“Nagyon szép kirándulás volt, és mindenkinek nagyon sok köszönettel tartozom, mert rengeteget tanultam magam is, de elképesztő sok stresszel jár egy ilyen féléves elfoglaltság. Nagyon megvisel emberileg és minden más szempontból is" – mondta a Hír24-nek Malek Miklós.

"Úgy gondolom, eljött az idő, hogy továbblépjek, és a kritizálás helyett én magam is azzal foglalkozzak, amihez a legjobban értek, és amit a legjobban szeretek: zenéljek" – tette hozzá Malek.

Aki azt mondta nagyon fognak hiányozni neki az énekesek és a mentortársak, de a kapcsolat közöttük továbbra sem szakad meg, a tengerentúlról is figyelemmel kíséri majd pályafutásukat és az X-Faktor következő szériáját is – igaz, ezúttal már nézőként.

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon