Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2017. április 07.
 

Friss hír érkezett a Sziget háza tájáról: Alecia Beth Moore is fellép kedvenc fesztiválunkon. Ha valakinek erről a névről nem ugrik be egyből a világ egyik legsikeresebb énekesnője, annak segítségül: ő nem más, mint P!nk, aki az idei Sziget Mínusz egyedik napjának lesz a szupersztárja.

A háromszoros Grammy-díjas P!nk napjaink egyik legsikeresebb női előadója, 2000-ben megjelent debütáló albuma óta már több mint 60 millió eladott lemezzel büszkélkedhet. 2013-as The Truth About Love-ból világszerte több mint 7 millió példányt adott el. Az énekesnő ezután egy időre visszavonult azonban 2016-ban újra stúdióba vonult és elkezdett dolgozni hetedik lemezén. Ennek első dala a Just Like Fire volt, ami az Alice Tükörországban című Disney film zenéje is egyben. S bár 2016 karácsonyán életet adott második gyerekének, P!nk nehezen bírja éneklés nélkül: a minap látott napvilágot Sia-val közös daluk, a Waterfall.

A hírek pedig arról írnak, hogy idén jön a P7, azaz a hetedik album. Csupán néhány koncertet jelentett be 2017-re a kisugárzásáról és legendás élő fellépéseiről ismert szupersztár, és kevés idei koncertjének egyike pont Budapesten lesz, augusztus 9-én, a Sziget Nagyszínpadán.

 





Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon