Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2012. augusztus 21.
 

Több mint félmillióan nézték az ünnepi tűzijátékot a Duna-partról - tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a szervezők közlése alapján hétfő este az MTI-t.

A tűzijáték alatt rendkívüli esemény nem történt - olvasható a közleményben. Mint írták, az idei tűzijáték során harminc pirotechnikus közreműködésével ötezer bombát és további tizenötezer egyéb pirotechnikai látványelemet lőttek fel mintegy négyezer-ötszáz csőből; összesen körülbelül harminc kilométer hosszú vezetéket használtak fel.

A hétfői állami ünnepi rendezvények helyszínein összesen 129 embert kellett ellátniuk a mentőknek - tájékoztatott Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője hétfőn késő este. A rendezvények látogatói közül a nap folyamán összesen 15 embert szállítottak kórházba. Győrfi Pál azt mondta: rendkívüli esemény nem történt, jellemzően ájulásos rosszullétek, kisebb sérülések fordultak elő.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a szervezők közlése alapján hétfő este az MTI-t úgy tájékoztatta: több mint félmillióan nézték az ünnepi tűzijátékot a Duna-partról. Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek azt mondta: az idei augusztus 20-ai tűzijáték rendben lezajlott, tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség.

Hír7/MTI

 





Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
Ezt a cikkünket olvastad már? close
Meghalt Sas József
Elhunyt a Mikroszkóp Színpad egykori igazgatója, színész, rendező és Jászai Mari-díjas humorista.
0 hozzászólás
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon