Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2016. március 11.
 

Az egész országot megdöbbentette, ami M. Viviennel történt, a lányt gyerekkori barátja ölte meg egy buli után. A Velvet információi szerint a 20 éves lány testét több mint tízszer szúrta meg egy késsel.




K. Bálintot a rendőrség március 8-án, kedden este vette őrizetbe, bár először megpróbálta félrevezetni a rendőröket, de végül ráterelődött a gyanú, úgy tudjuk Vivien vele telefonált utoljára. A rendőrség még mindig vizsgálja mi vezethetett a gyilkossághoz.

A fiú több ismerőse is elmondta, hogy K. Bálint odavolt a lányért; a rendőrök több szerelmes üzenetet találtak a mobiljában, amit M. Viviennek írt.

A Pesti Megyei Főügyészség pénteken közölte, hogy indítvány tett K. Bálint előzetes letartóztatására. A közlemény szerint a két fiatal még az általános iskolából ismerte egymást, februártól pedig több üzenetet váltottak egy közösségi oldalon.

2016. március 4-én este a fiatal lány a barátaival egy, a Népligetnél található klubban szórakozott. Már hajnal volt, amikor telefonon találkozót beszéltek meg a gyanúsítottal, ezért a férfi gépkocsival elment a Népligethez, ahonnan Kakucsra indultak. A férfi a falu közeli erdőben megállította a gépkocsit. Elővett egy vadásztőrt és azzal többször megszúrta a sértettet, aki a szúrások következtében a helyszínen életét vesztette. Ezt követően lány holttestét az erdőbe húzta, ott a kabátjával és ágakkal letakarta. A kést, a sértett táskáját a közeli patakba dobta, majd hazament. A férfit a lány eltűnése miatt eljárást indító Dabasi Rendőrkapitányság és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói bravúros és profi munkával három napon belül azonosították és elfogták. Mivel okkal lehet tartani attól, hogy a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsított férfi a nyomozás során megszökne, a Pest Megyei Főügyészség indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatását – olvasható a közleményben.

 





Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
Ezt a cikkünket olvastad már? close
Március 20-án adják át a Televíziós Újságírók Díját
2019-ben immár hatodik alkalommal adják át a 2014-ben alapított Televíziós Újságírók Díját. Idén március 20-án, új helyszínen, a Budapest Music Centerben rendezett ünnepélyes gálaesten jelentik be, hogy a szakmédia szavazatai alapján melyek a tavalyi év legjobb hazai televíziós teljesítményei.
0 hozzászólás
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon