Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2013. január 18.
 

Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár vendége volt tegnap a TV2 reggeli magazinjának, a Mokkának. Kijelentette, ha nincs kréta, vegyen a pedagógus.

Az államtitkár asszonyt főként az államosítás körüli bizonytalanságról kérdezték. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy „ez a fajta átalakulás, ami természetesen átrendezi a jogosultságokat, egy kicsit olyan, mint egy puzzle játék, amelyben minden kockának, illetve figurának a helyére kell kerülni”.

Hoffmann Rózsa arra is kitért a beszélgetésben, hogy alaptalannak tartja azokat a hangokat, amelyek az iskolák átadás-átvételével kapcsolatban káoszról, információhiányról, bizonytalanságról beszélnek, mert „abból az előfeltételezésből indulnak ki, hogy csukott szemmel mindjárt mindent a helyére lehet tenni."

A műsorvezető véleménye szerint a legtöbb iskolában, ahol működik a rendszer és látszólag normálisan működnek az iskolák is csak annak köszönhető, hogy mindig viszi előre a tantestületet a lendület és van még tartalékuk krétából és más eszközökből.

Az oktatási államtitkár erre a véleményre elég érdekesen választ adott:

„Hát ez is benne van, de arra még nem volt szükség, hogy a pedagógus saját maga vegyen krétát. De mondok valamit. Hogyha adott esetben erre van szükség, ez is hozzátartozik a tanári hivatáshoz, mint ahogy a pedagógusok nagyon régóta saját maguk készítenek szemléltető eszközöket, óvodától a középiskoláig, és mindez elrendeződik."

A teljes interjút itt tudja megnézni!

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon