Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2014. június 15.
 

16 nap múlva megnyílnak a kapuk Sopronban a fesztiválozók előtt, hiszen indul a VOLT Fesztivál. Robotok, a világ legjobb zenekara és még számos újdonság várja majd a fiatalokat.

A legnagyobb várakozás az Artic Monkeys július 6-i koncertjét kíséri, a jelenleg világszerte egyik legkeresettebb fesztiválbanda, az idei Brit Awards-on a legjobb zenekar címmel kitüntetett zenekar a régióban egyedül Magyarországon, Sopronban lép fel.

Rajtuk kívül mintegy harminc világsztár köszönti majd a VOLT közönségét. Jelen lesz többek között a Hurts, a 30 Seconds to Mars, Steve Aoki, Foals, az MGMT, a Bring Me the Horizon, a Morcheeba és a Woodkid. Természetesen számos hazai előadó is fellép majd Sopronban, erről korábban bővebben itt irtunk.

“A közönséget a koncertélményeken túl látványos, új produkciókkal is várjuk. A VOLTon mutatjuk be azt a 2,5 méter magas, 12 méter széles, köztéri “SOPRON” feliratot, amelyet a városnak ajándékozunk. Épül egy 16 méter magas robot a bejárathoz, egy korabeli határőrtorony és egy monumentális élményvár, amely tetejéről a Telekom Nagyszínpad előtti tömeg fölött csúszhatnak végig az arra vállalkozók.” – mondta el Lobenwein Norbert, a VOLT Fesztivál másik házigazdája.

Robotok Sopronban

A szervezők most is arra buzdítják a vendégeket, hogy saját készítésű robotjelmezben érkezzenek Sopronba. Az érkezéskor minden “robot” ajándékot kap, a szépségversenyen pedig fesztiválbérletek is gazdára találnak majd. Természetesen a helyszínen is lehet majd robotokat alkotni: 1000 db kartondoboz áll a fesztiválozók rendelkezésére, hogy minél szebb és különlegesebb robotok születhessenek.

Jönnek a Tankok

Idén ünnepli 25. születésnapját a VOLT rendszeres vendége, a
Tankcsapda, amely péntek este főműsoridőben ad koncertet a Bring me the Horizon után és Nero előtt. A jubileumot a VOLT szervezői egy igazán kedves gesztussal is megünneplik: a helyszínen fotókiállításon emlékeznek a zenekar VOLTon adott eddigi koncertjeire.

Idén is lesz élő közvetítés a fesztiválról, tehát aki nem tud részt venni a fesztiválon, az is részese lehet az élménynek a Telekom jóvoltából.

Itt készülnek majd el az idei  legjobb selfiek...

A szervezők egy hatalmas, köztéri “SOPRON”    felirattal ajándékozzák meg a VOLTnak otthont  adó várost, ahová az idei évben itthonról és szerte  Európából több mint 100.000 vendéget várnak.

Ez az igazán modern térinstalláció – Nyugat-európai nagyvárosok mintájára - a fesztivált követően a belvárosában kerül majd felállításra.


A sajtótájékoztató után bemutatták a sajtónak a VOLT Fesztivál legújabb ajánlóját

Szerző: Vásárhelyi Dávid
Képek: Hír7

 





Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon