Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2012. április 04.
 

A Miniszterelnökség a sajtóból értesült arról, hogy nem adták ki az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának könyvtárában Orbán Viktor kormányfő diplomamunkáját.

Az ügyben Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője intézkedik, és még szerdán felveszi a kapcsolatot a jogi kar dékánjával, hogy bocsássa rendelkezésére a dolgozatot - közölte az MTI érdeklődésére a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője.

Havasi Bertalan hozzátette, "ezt követően az önök számára is hozzáférhetővé fogjuk tenni" a diplomamunkát.

Politikusok szakdolgozatainak felkutatásáról cikkeztek a szerdai napilapok: a Magyar Nemzet szerint lavinát indított el a hétfőn lemondott államfő, Schmitt Pál kisdoktorija, a Magyar Hírlap szerint Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfő szakdolgozata is érdekes lehet, a Népszabadság pedig Orbán Viktor szakdolgozatát próbálta sikertelenül fellelni az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar könyvtárában.

A Népszabadság utóbbival kapcsolatban azt írta: a könyvtári dolgozók tájékoztatása szerint a szöveg dékáni utasításra nem adható ki. A lap információi szerint az egyetem megkereste Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetőjét, ő pedig levelében megerősítette: az egyetemnek joga van a dolgozat nyilvánosságának korlátozásához.

MTI

 





Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon