Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2013. január 24.
 

A BKV metrós szakszervezete szerint a 3-as vonalon lévő 70 kilométernyi sínből 50-et ki kellene cserélni, egyúttal fel kellene újítani a sínlekötéseket is, hogy a teljes rekonstrukció 2016-os dátumáig biztosan működjön a vonal.

Gulyás Attila, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerdán elmondta, hogy eddig 600 méter sínt cseréltek ki, ebben az évben 10-20 kilométer cseréjét tervezik, rövid időn belül pedig 2,5 kilométer új sín beépítése van tervben, de ezzel az ütemmel nem húzható ki a 2016-ban tervezett felújításig az üzemelés. Egy váltó- vagy pályahiba miatt előfordulhat, hogy hosszabb időre le kell állítani a szerelvények közlekedését, ha nem sikerül rövid időn belül nagyobb felújítást végezni a vonalon.

A BKV a MÁV és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakértőivel minden este ultrahangos vizsgálatnak veti alá a sínszálakat, éjjelente pedig egy-egy szakaszt a pályaőrök gyalog járnak be, akik a sínek mellett a sínkötések állapotát is vizsgálják. Sebességkorlátozások most is vannak, az automata szerelvények közlekedését korábban biztosító, Magyarország legmodernebb vonatbefolyásoló rendszerét emiatt nem tudják használni a vonalon.

A szakszervezeti vezető becslése szerint egy, a 2-es metróéhoz hasonló felújítás a 3-as vonalon 100 milliárd forintba kerülne. Hozzátette: az Alstom Metropolisok folyamatos üzembe állításával a jobb állapotú szovjet szerelvényeket a 3-as vonalra állíthatják be, de kérdés, hogy az automata üzemmódot biztosító fedélzeti berendezést érdemes-e telepíteni rájuk. Egy rossz metrószerelvényt félre lehet állítani, de ahol nincs sín, ott semmilyen vonat nem tud közlekedni - mondta Gulyás Attila arra utalva, hogy az infrastruktúra rosszabb állapotban van, mint a szerelvények.

MTI

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon