Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2012. június 22.
 

A korábbi hírekkel ellentétben minden akadály elhárult a VOLT Fesztivál megrendezése elől. Magyarország legnagyobb és legismertebb vidéki kulturális eseményánek keddi indulásához minden engedély rendelkezésre áll.

Mit arról a Hír7 is beszámolt korábban, a regionális környezetvédelmi felügyelőség szerdán váratlanul elutasító határozatot hozott a 2012-es VOLT Fesztivál helyszínére vonatkozóan.

A szervezőket meglepetésként érte a döntés, ugyanis az idén 20. alkalommal megrendezésre kerülő VOLT-nak 10 éve ugyanez a helyszíne, 2011-ben ugyanitt, ugyanezekkel a feltételekkel tartottak fesztivált, akkor a hivatal megadta az engedélyt. Idén a kérelmet időben beadták, a helyszínen felépülő színpadok és más objektumok elrendezésére vonatkozóan pedig semmilyen változás nem történt tavaly óta.

A VOLT 19 éve alatt a mostani volt az első alkalom, amikor egyetlen napra azt gondolhatta a közönségünk, hogy veszélybe kerül a fesztivál megrendezése. Ez nekünk nagy kárt okozhat, hiszen a hazai és külföldi vendégeink ettől könnyen elbizonytalanodhatnak - hivatkozik a közlemény a fesztivál alapítóira, Lobenwein Norbertre és Fülöp Zoltánra.

A szervezők jelezték: a VOLT mellett álló védnökök - így Molnár Ágnes államtitkár, országgyűlési képviselő; Szájer József európai parlamenti képviselő és Fodor Tamás, Sopron polgármestere - az elmúlt 48 órában velük együtt sokat fáradoztak azon, hogy megfelelő megoldást találjanak. A Kisalföld pénteki számában megjelent értesülés szerint a zöldhatósági engedélyben egyebek mellett az áll: a rendezvény jövőre már nem tartható meg a Natura 2000 védettség alatt álló területen, idén pedig csak papírpoharat adhatnak a látogatóknak, a kijelölt helyeken kívül nem szabad tüzet gyújtani, és a terület védettségét ki kell táblázni.

MTI

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon