Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2012. december 05.
 

Meghalt Hollósi Frigyes Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész. A Nemzeti Színház társulatának tagját szerdán 71 éves korában érte a halál - tudatta a színház az MTI-vel.

A színészt a Nemzeti Színház és a Katona József Színház saját halottjának tekinti. Búcsúztatásáról később intézkednek. Hollósi Frigyes 1941. április 21-én született Budapesten. Érettségi után felvették a színművészeti főiskolára, majd eltanácsolták, így segédszínészként kezdte pályáját 1962-ben a szolnoki színháznál, emellett a szolnoki rádióban bemondóként dolgozott.

1980-ban a Nemzeti Színházhoz szerződött, 1982-től, a Katona József Színház megalapításától - kis megszakítással, amikor a rövid ideig működő Művész Színház társulatához szegődött - tagja volt a társulatnak. Számos emlékezetes alakítást nyújtott, szerepelt többek között a Három nővér, az Übü király, a Galócza és a Kulcskeresők című előadásban.

Az új Nemzeti Színház társulatához 2002-ben szerződött. Országos ismertségre tett szert a Kisváros című tévéfilm-sorozatban alakított szerepével, és játszott a Tűzvonalban című sorozatban is.

Számos filmben kapott feladatot, szerepelt a Hatásvadászok, a Képvadászok, a Zsarumeló, a Kutya éji dala, a Cha-cha-cha, A távollét hercege, a Roncsfilm és a Bukfenc című filmben.

1983-ban megkapta a filmkritikusok díját, 1986-ban a filmszemle díját. A 2001. évi Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb férfi alakítás díját a Feri és az édes élet című filmben nyújtott alakításáért.

Fontosabb szerepei között megtalálható Svejk (Hasek: Svejk), Tigris Brown, Peachum (Brecht-Weill: Koldusopera), Tóbiás (Zágon-Nóti-Eisemann: Hyppolit, a lakáj), Öcsi (Schwajda: A szent család), Ügyelő (Spiró: Az imposztor), Rode alhadnagy (Csehov: Három nővér), Vinkli, asztalos (Shakespeare: Szentivánéji álom), Vitya (Jerofejev: A Walpurgis-éj), Apa (Schwajda: A rátóti legényanya), Sanson, párizsi hóhér; Kiadó; Hivatalnok (Hamvai Kornél: Hóhérok hava).

Jászai Mari-díja és az érdemes művészi címe mellé 1996-ban - művészi pályája elismeréseként - megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrendet is.

MTI

 





Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
Ezt a cikkünket olvastad már? close
Meghalt Igaly Diána olimpiai bajnok
Koronavírusban meghalt az olimpiai bajnok sportlövő, Igaly Diána – erősítette meg Sinka László, a Magyar Sportlövők Szövetségének főtitkára az MTI-nek
0 hozzászólás
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon