Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2013. augusztus 31.
 

Boszniai ex-katona, a budapesti alvilág egykori zsoldosa, egy sikerkönyv szerzője - Jurányi Zsolt felkavaró börtöninterjún mesélt kalandos múltjáról, a keserű jelenről és a homályos jövőről.

A kecskeméti Büntetés-végrehajtási Intézet falai mögött írótársával, Csabai Márkkal beszélgetett a sokat látott és megélt, jelenleg is előzetesben ülő férfi. Jurányi elmondása szerint több mint 20 évig élt és dolgozott a budapesti éjszakában, ami alatt olyan hírhedt maffiaügyekbe látott bele, mint például a Seres-, vagy a Portik-ügy.

- Amikor elhatároztam, hogy kiszállok a szervezett bűnözésből, úgy gondoltam, simán menni fog. Elkövettem azonban egy hibát, ami miatt újra itt vagyok. Nagy lecke volt ez nekem - avatta be az ex-zsoldos a Hír3D stábját az alvilág bugyraiba, ahogy néhány négyzetméteres cellájába és a börtönéletbe is betekintést engedett. Az Alvilág zsoldjában című életrajzi ihletésű regény írója jelenleg, a rácsok mögött is új kötetén dolgozik, és ahogy mondja: minden nap bízik az ítéletben, ami után új életet kezdhet.

Az exkluzív börtöninterjú itt nézhető meg.

Mészaros Edit

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon