Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2013. július 04.
 

Az ellenzék egyik vezetője szerint Kairóban megkezdődtek a konzultációk egy új kormány megalakításáról.

Az egyiptomi hadsereg főparancsnoka, Abdel-Fattah esz-Szíszi szerda délután jelentette be az addigi államfő, Mohamed Murszi leváltását, egy ideiglenes elnök kinevezését és az alkotmány felfüggesztését. Közölte, hogy egy átmeneti időszakra szakértői kormány alakul, majd előre hozott elnök-, illetve parlamenti választásokat tartanak.

Amr Musza, az Arab Liga volt főtitkára csütörtök hajnalban arról számolt be, hogy a konzultációk állítólag már meg is kezdődtek a szakértői kormány megalakításáról. Részleteket nem közölt.

Kora hajnalban több forrásból megerősítették, hogy az egyiptomi katonai vezetők őrizetbe vették a megbuktatott államfőt, az elnöki stáb több tagját, valamint a Muzulmán Testvériség politikai szárnyának tekintett Szabadság és Igazság Párt (FJP) néhány vezetőjét.

A korábbi hírek arról szóltak, hogy a megbuktatott elnököt és közeli munkatársait az elnöki köztársasági gárda tiszti klubjában tartják fogva. A legfrissebb információk szerint ugyanakkor Murszit különválasztották munkatársaitól, és átszállították őt a védelmi minisztériumba.

A megbuktatott elnök, Mohamed Murszi egy előre felvett és szerda este sugárzott videóüzenetben azt hangozatta, hogy továbbra is ő Egyiptom megválasztott elnöke. A rossz minőségű felvételen arra buzdította a népet, hogy védje meg törvényes elnöki hivatalát.

Egyiptom katonai vezetői letartóztatási parancsot adtak ki a megbuktatott Murszi elnököt támogató Muzulmán Testvériség 300 tagja ellen - írta csütörtökre virradó éjjel az Al-Ahram című egyiptomi lap.

Az újság beszámolt arról is: a biztonsági erők arra készülnek, hogy feloszlassák a Mohamed Murszit támogató tüntetést a Kairó Egyetem körzetében.

Híradások szerint a kairói Tahrír téren csütörtök hajnalban is ezrek ünnepelték Murszi megbuktatását. Eközben az északi Marsza Matruh városából arról érkezett hír, hogy a Murszi ellen tüntetők és a megbuktatott elnök hívei közötti összecsapásokban nyolc ember vesztette életét.

Négy ember vesztette életét szerda késő este az észak-egyiptomi Marsza Matruh városban a megbuktatott elnök hívei és a biztonsági erők összecsapásaiban. A líbiai határ közelében fekvő tengerparti városban történt összetűzések halálos áldozatai mind a megbuktatott elnök hívei voltak.

Az egyiptomi biztonsági erők megrohamozták az al-Dzsazíra arab hírtelevízió kairói irodáját, és őrizetbe vették az ott dolgozó alkalmazottakat - jelentette szerda éjjel az al-Dzsazíra, amely a megbuktatott Murszi elnök egyik utolsó beszédét sugározta. Korábban arról érkezett hír, hogy az új egyiptomi vezetés egyik első intézkedéseként beszüntette a megbuktatott elnököt támogató Muzulmán Testvériség televíziójának adását, és a televízió több vezetőjét őrizetbe vették.

Az Egypt25 televíziós csatorna az adás beszüntetéséig élőben sugározta Murszi híveinek tüntetését Kairóban és szerte az országban, továbbá a mozgalom politikusainak a katonai beavatkozást elítélő beszédeit.

Az Amnesty International szerda éjjel Londonban kiadott állásfoglalásában megerősítette mindezt. Hangsúlyozta: információik szerint máris több olyan tévéállomást bezártak, amelyek a tisztségéből eltávolított Mohamed Murszi elnököt támogatták, és e tévécsatornák munkatársait őrizetbe vették.

Barack Obama amerikai elnök elrendelte az Egyiptomnak nyújtott katonai támogatás felülvizsgálatát, az Európai Unió pedig mielőbbi választásokat kiírására szólította fel az ország katonai vezetőit.

Egyiptom új katonai vezetői biztosították az Egyesült Államok kormányát arról, hogy nem kívánják hosszú ideig kormányozni az országot. Magukat megnevezni nem kívánó amerikai hivatalos személyek helyi idő szerint szerda este közölték: a Murszi elnököt megbuktató hadsereg vezetői telefonon tájékoztatták erről Chuck Hagel védelmi minisztert, valamint Martin Dempsey tábornokot, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökét. A hadsereg vezetői a többi között azt ígérték: arra törekszenek majd, hogy minél előbb polgári kormány irányítsa az országot.

MTI

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon