Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2012. május 07.
 

Párttársa diplomáztatta le Gyurcsány Ferencet - derül ki a Magyar Nemzet birtokába került dokumentumból.

Gyurcsány Ferenc a saját diplomájának szakvizsga-bizottsági elnökével, Rizner Dezsővel, a technika tanszék vezetőjével együtt ugyanannak az MSZMP alapszervezetnek volt a tagja 1982-től – derült ki a Magyar Nemzet birtokába került dokumentumból.

Az iratok szerint a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Kara Természettudományi Tanszékek I. MSZMP alapszervezetébe (ez egy 35 fős csoport volt) Gyurcsányt egy másik tanára, Gáspár János ajánlotta, aki egyébként egyetemi párttitkár volt. A tagfelvétellel is foglalkozó jegyzőkönyv szerint az 1982. június 2-i ülésen sem Rizner, sem Gáspár nem vett részt. Utóbbi viszont jellemzést is írt a volt kormányfőről, amelyből kiderült: „a párt politikáját érti, tevékenységével annak propagandistája. Tevékenysége és marxista–leninista világnézete alapján az MSZMP-be való felvételét az ajánló javasolja.”

Az irat szerint Gáspár János Gyurcsányt a főiskolára való felvétele óta ismerte, és „agilis, jó szervezőképességű, aktív, problémákra érzékeny, illetve azok megoldását kereső” fiatalembernek tartotta – Az 1600 fős KISZ-szervezet irányításával kapcsolatos feladatoknak felfokozott munkatempóval igyekszik eleget tenni – olvasható a dokumentum Gyurcsányról szóló részében.

Forrás: Magyar Nemzet

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon