Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2013. március 25.
 

Jelenleg az ország több megyéjében is változó intenzitással havazik, de ez nem okoz fennakadást a közúti közlekedésben - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.

Egy órán belül három baleset történt a havazás miatt csúszóssá vált utakon hétfőn Bács-Kiskun megyében: két autó árokba szaladt, egy kerékpárost pedig elütöttek - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Gál Kristóf közölte: egy személygépkocsi az 55-ös úton az árokba hajtott, a járműben az utas sérült meg. A másik autó Hajós és Császártöltés között borult árokba, erről a helyszínről szintén az utast kellett kórházba szállítani. Foktő és Kalocsa között egy személygépkocsi elütött egy kerékpárost, őt is kórházba szállították - tette hozzá a szóvivő.

Az időjárási viszonyok miatt Szlovénia teherforgalmi korlátozást vezetett be a magyar-szlovén határon hétfőn 12 óra 30 perctől, és nem engedi be az országba a 7,5 tonna összsúlyt meghaladó járműveket.

Bangó Szilárd, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy az érintett határszakaszon ideiglenesen nem léphetnek ki Magyarországról a 3,5 tonna összsúly feletti tehergépjárművek.

Az erős havazás és a viharos szél miatt zavarok vannak az olaszországi közlekedésben, ezért korlátozta Szlovénia a magyar-szlovén határon a teherforgalmat - mondta.

Bangó Szilárd jelezte: a 7,5 tonna össztömeget meghaladó súlyú teherjárművek közlekedését azért állították le hétfő délben a magyar-szlovén határon a szlovén hatóságok, mert Olaszországban is fennakadásokat okoz az időjárás. Az olasz-szlovén határon az időjárási körülményekre hivatkozva Olaszország is forgalomkorlátozásokat vezetett be.

A zalai katasztrófavédelem információja szerint Udine tartományban erős havazás és viharos erejű széllökés okoz zavarokat a közlekedésben.

Tűzveszélyes anyagot szállító kamion szenvedett balesetet az M6-os autópályán Dunaszentgyörgynél - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.

A jármű összeakadt egy másik kamionnal, majd mindkettő megpördült az úttesten - közölte Deák Balázs, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A balesetben az egyik jármű sofőrje megsérült - tette hozzá. Az M6-os autópálya járható ugyan, de végig jeges, csúszós, ezért aki teheti, ne induljon útnak - hívta fel a figyelmet.

Közlése szerint járhatatlan a 65-ös főút Szakálynál, ahol egy nyerges vontató fordult keresztbe a csúszós úton, valamint a havazás miatt elakadt gépkocsik miatt lezárták a 6-os és a 65-ös út kereszteződését.

MTI

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon