Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2014. május 13.
 

Megszüntette az előzetes letartóztatását a csalással és más bűncselekményekkel gyanúsított Simon Gábor volt szocialista képviselőnek, az MSZP egykori elnökhelyettesének, és elrendelte házi őrizetét a Fővárosi Törvényszék hétfőn.

"A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2014. május 12-i végzésével megszüntette S. Gábor előzetes letartóztatását és a házi őrizetét rendelte el abban a büntetőügyben, melyben a Központi Nyomozó Főügyészség jár el különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt" - olvasható a törvényszék honlapján a Póta Péter sajtszóvivő által jegyzett közleményben.

A döntés indoklása felidézi, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság április 7-ei elsőfokú végzésében július 12. napjáig hosszabbította meg S. Gábor előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítésének, valamint a bűnismétlés veszélyére tekintettel. Az elsőfokú döntés ellen azonban a gyanúsított és védője fellebbezett, és azt a Fővárosi Törvényszék részben alaposnak talált.

A hétfői másodfokú határozat szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a gyanúsított terhére rótt bűncselekmények megalapozott gyanúja továbbra is fennáll. A törvényszék álláspontja szerint azonban a gyanúsított rendezett egzisztenciális és családi körülményei gyengítik a szökés, elrejtőzés veszélyét, és már nem áll fenn a bizonyítás megnehezítésének veszélye, hiszen az okirati bizonyítékokat a nyomozó hatóság már lefoglalta, azok szinte teljes körűen rendelkezésére állnak.

A törvényszék rámutatott ugyanakkor arra is, hogy az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg: megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülése esetén S. Gábor szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el, vagyis a bűnismétlés veszélye fennáll. A másodfokú bíróság kimondta, hogy az eljárás jelenlegi szakaszában továbbra is indokolt kényszerintézkedés alkalmazása, de már nem szükséges legszigorúbb formájának, az előzetes letartóztatásnak a fenntartása. A házi őrizet kellően szolgálja a büntetőeljárás érdekét.

A hétfőn elrendelt házi őrizet az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során meghozandó határozatáig, de legfeljebb 2014. július 12-éig tart. A házi őrizet szabályainak betartását a rendőrségnek mozgásérzékelővel kell ellenőriznie. A hétfői végzés indoklásában említett Simon Gábor elleni korábbi vádemelés kapcsán Póta Péter az MTI érdeklődésére elmondta: abban az ügyben tavaly emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség két személy ellen. Egyikük az ügyészség szerint tettesként, társa Simon Gábor pedig bűnsegédként követett el 2008-ban a Szociális és Munkaügyi Minisztérium sérelmére folytatólagosan, üzletszerűen kisebb kárt okozó csalást.

Annak a vádiratnak a lényege szerint 240 ezer forintos kárt okoztak a vádlottak egy tanácsadási szerződés kapcsán. Simon terhére azt rója az ügyészség, hogy valótlan teljesítésigazolásokat írt alá, amelyeket a számlákkal együtt a tettesként megvádolt személy benyújtott a minisztériumnak. Az okozott kár a vád szerint nem térült meg. Az iratok tanúsága szerint Simon mentelmi jogát abban az ügyben tavaly márciusban függesztette fel az Országgyűlés, decemberben pedig az ügyészség benyújtotta a vádiratot - mondta el Póta Péter.

Simon Gábor a mentelmi jog felfüggesztéséről szóló parlamenti szavazás előtt koncepciózusnak nevezte az eljárást, és azzal magyarázta, hogy baloldali képviselőként "szálka a hatalom szemében". Azt mondta: tiszta a lelkiismerete, és megvédi magát, valamint az ügy többi érintettjét.

MTI

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon