Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2020. április 21.
 

Várhatóan elmarad a "hatalmas, apokaliptikus" pandémia, amely egyes nyugat-európai országokban látható Magyarországon, amennyiben meg tudjuk akadályozni, hogy az idősotthonokban elterjedjen a járvány Szlávik János szerint.

A Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője az M1-nek elmondta egyre több a beteg, de a magyarországi lélegeztetőgépek száma egyelőre megfelelő.

Egyre több idős ember kerül kórházba a fertőzéssel, ami összefügg azzal, hogy sok idősotthonban találnak újabb betegeket.

Beszélt arról is, hogy a halálozási arány az utóbbi időben nem emelkedik.

Az infektológus emlékeztetett arra, hogy márciusban csak a Dél-pesti Centrumkórházban kezeltek fertőzötteket, ám mára Budapesten és országszerte nagyon sok egészségügyi intézményben vannak koronavírusos páciensek, több járványkórház is felkészült a betegek – akár intenzív terápiát igénylő – ellátására is. Erről szólva azt mondta, hogy elegendő kapacitás áll rendelkezésre.

Egy darabig el fog húzódni, nagyon sok beteg lesz még májusban", ugyanakkor – fűzte hozzá – nagyon reméli, hogy a járvány júniusra kifut.

Az viszont kérdés – vetette fel –, hogy a fertőzés ősszel milyen mértékben tér vissza. Hozzátette: reméli, hogy addigra, télre, de legkésőbb a jövő tavaszra már lesz a fertőzés ellen hatékony védőoltás.

Szólt arról is, hogy a fertőzöttek akár 80 százaléka tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel juthat át a fertőzésen, éppen ezért kell az idős embereket különösen védeni. A járvány megoldása az lesz, ha az idős embereket el tudjuk különíteni a fiataloktól – jelentette ki.

Ha meg tudják akadályozni, hogy az idősotthonokban elterjedjen a járvány, elkerülhető lesz az a "hatalmas, apokaliptikus" pandémia, amely egyes nyugat-európai országokban látható – közölte.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a járványgörbe ellaposodása segít abban, hogy ne legyen annyi haláleset, mint Nyugat-Európában.

MTI

 





Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
Ezt a cikkünket olvastad már? close
Több száz új fertőzöttet regisztráltak hazánkban
476 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 10 191-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 630, 3990-en pedig már meggyógyultak.
0 hozzászólás
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon