Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2013. április 14.
 

Hétfőn ismertetik hivatalosan a szakértők következtetéseit.

Nagy valószínűséggel nem volt tettestársa Natascha Kampusch elrablójának - ezt erősítette meg újból az a nemzetközi felülvizsgálat, amelynek előzetes jelentését egy osztrák napilap szellőztette meg vasárnap.

Wolfgang Priklopil nagy valószínűséggel egyedül rabolta el 1998-ban az akkor tízéves lányt, és később sem volt tettestársa - állapította meg az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda és a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal bevonásával végzett felülvizsgálat, amelyből a Kurier című lap közölt részleteket. A lapértesülés szerint a bizottság egyértelműnek találta, hogy a lányt a pincéjében nyolc évig fogva tartó férfi öngyilkosságot követett el - és nem gyilkosság áldozata lett - amikor foglya 2006-ban megszökött. Kizárták azt a feltételezést is, hogy az elrablás hátterében egy gyermekpornó-hálózat állt volna. Ugyanakkor a szakértői bizottság megállapította, hogy a rendőrség és az ügyészség követett el hibákat a nyomozás során. Ezzel kapcsolatban nem tért ki részletekre az újság.

Az akták újbóli elemzését egy parlamenti bizottság kezdeményezte tavaly június végén. A szakértői elemzés eredményétől tették függővé, hogy újra megnyissák-e az évekkel ezelőtt lezárt nyomozást. A feltételezés, hogy több tettes lehetett, részben egy - akkor még gyermekkorú - szemtanú kijelentésén alapult. A csak Ischtar A. néven ismert tanú először azt mondta a rendőröknek, hogy két embert látott a furgonnál Kampusch elrablásakor, de ezt az állítását később visszavonta. A bizottság szerint a kislány a közvetlen családi és iskolai környezete hatására gondolhatta meg magát.

A szakértők ennek nem tulajdonítanak döntő jelentőséget, mert gyakran előfordul, hogy szemtanúk megváltoztatják a vallomásukat. A több tettesre utaló gyanút táplálta még az a tény is, hogy Natascha Kampusch első vallomásában úgy fogalmazott: "nem ismerek neveket". A bizottság szerint ez azzal magyarázható, hogy az emberrabló színlelt telefonálásokkal azt a benyomást akarta kelteni a lányban, hogy túlerővel áll szemben. Később mindvégig azt állította az áldozat, hogy nem volt segítője Priklopilnak. A bizottság teljes és végleges jelentését hétfőn ismertetik hivatalos formában.

MTI

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon