Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2020. április 29.
 

Negyvenhét napnyi zárvatartás után május 5-én újra kinyitnak az IKEA budapesti áruházai, írják közleményükben.

Az IKEA csak reggel kilenc és délután három között lesz látogatható, és az egészségügyi óvintézkedéseket is be kell majd tartani. Egyszerre 500 vásárlónál többen nem tartózkodhatnak az áruházban és csak azok léphetnek be, akik eltakarják a szájukat és orrukat. A két méteres távolságot is tartani kell, a bankkártyás fizetést preferálják, valamint az áruház több pontjára is kézfertőtlenítőket helyeznek ki.

A vásárlók nem használhatják a sárga Frakta táskákat az áruházakban. Az IKEA ehelyett két lehetőséget javasol: használják a bevásárlókocsikat, vagy vegyenek el egy kék Frakta táskát, tegyék abba a kiválasztott termékeket, és a kasszánál azokkal együtt vásárolják meg a táskát is.

A személyre szabott tervezési és tanácsadási szolgáltatás (konyha- és gardróbtervezés, lakberendezési tanácsadás) továbbra is elérhető marad online. A játszóház, illetve a vásárlói étterem továbbra is zárva tart

Annak ellenére, hogy az IKEA megnyitja az áruházakat, arra kéri a vásárlókat, hogy abban az esetben látogassák meg azokat, ha átgondolták, mire van szükségük, azaz meghatározott céllal érkeznek.

 





Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
Ezt a cikkünket olvastad már? close
Több száz új fertőzöttet regisztráltak hazánkban
476 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 10 191-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 630, 3990-en pedig már meggyógyultak.
0 hozzászólás
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon