Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2014. június 16.
 

Mintegy 80 rendőr és egy önálló bírósági végrehajtó közreműködésével hétfőn reggel kezdődött meg a józsefvárosi piac területének visszaszolgáltatása a MÁV-nak.

Befejezték a rendőrök a budapesti Kőbányai úti józsefvárosi piac területének átvizsgálását hétfőn, illetéktelen személyt nem találtak. Schmidt Zoltán önálló bírósági végrehajtó újságíróknak elmondta, hogy a területet lezárják, leltározzák, jegyzőkönyvet vesznek fel és 30 napra felelős őrzésre a MÁV Zrt.-nek átadják.

A viszonylag nagy rendőri erőt az indokolta, hogy ha illetéktelen személyeket találnak a területen, akkor őket onnan eltávolítsák. A piacon az épített elárusító helyek berendezéseit korábban szétszedték, nem egynél a bódék közé dobták. Rengeteg volt az üvegcserép és a vasmaradvány, továbbá a terület szélén felhalmozott konténer. Az átadás a Józsefvárosi pályaudvar felőli bejáratnál kezdődött és a Kőbánya felőli végén fejeződött be.

Körülbelül félúton kapcsolódott be az eljárásba Bálint György, a piacot bérlő Komondor Kft. ügyvezetője. Azt kérte a végrehajtótól, hogy a cége kapjon még két hetet a teljes kiürítésre, és akkor nem az adófizetők pénzén kell az eredeti állapotot helyreállítani. Schmidt Zoltán közölte az ügyvezetővel, hogy ebben ő nem illetékes, az esetleges haladék a MÁV ügye.

A bejárás végén Korsós Boglárka, a MÁV Zrt. vagyonkezelési és gazdálkodási igazgatója a sajtónak elmondta, hogy tulajdonosi utasításra a MÁV a múlt év november 21-én mondta fel a bérleti szerződést a Komondor Kft.-vel.

A cégnek 150 napja volt a kiürítésre, amelyet nem tartott be, arra hivatkozva, hogy a felmondás érvénytelenítésére pert indított. A bíróság azonban a per folyamán úgy döntött, hogy az nem akadálya a végrehajtásnak, vagyis a terület MÁV részére történő átadásának.

A Komondor Kft. azonban csak akkor kezdte kiüríteni a területet, amikor a végrehajtó is felszólította. Ezért haladékról szó sem lehet - tette hozzá Korsós Boglárka, kiemelve azt, hogy a bérlő mintegy negyedmilliárd forint bérleti díjjal és közüzemi költséggel tartozik a MÁV-nak.

Bálint György továbbra sem érti a felmondás okát, amikor a cége évi félmilliárd forint bérleti díjat fizetett, és ellenőrzött feltételeket biztosított a kereskedőknek, akik most a Kőbányai út túloldalára, a volt Ganz gyár területére költöztek. Számítása szerint 8-9 ezer ember megélhetését biztosította a piac. A kiürítés pedig azért tartott sokáig, mivel 8-9 nemzetiségből való rengeteg bérlővel kellett megállapodniuk.

A bejárás végén a területet lezárják, a végrehajtó jegyzőkönyvet vesz fel és átadja a területet a tulajdonosnak. Ezt követően a terület 30 napra a MÁV felelős őrzésébe kerül. Ez alatt leltárt vesznek fel, majd - a volt bérlő költségére - befejezik a bontást. Ezt követi a birtokába jutott ingóságok értékesítése.

MTI

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon