Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
2013. október 06.
 

A Britain's Got Talent megnyerése után óriási lehetőséget kapott a magyar csapat Simon Cowelltől, de sajnos az árnyszínházas társulat nem tudott élni ezzel.

Az ­Att­rac­tion csapata egy 400 milliós Las Vegas-i szerződéssel lett gazdagabb. Mint a Bors megtudta, a társulat ebben az évben már nem tud élni az álomlehetőséggel.

Nyár elején már tartottunk egy válogatást. Akkor a több száz jelentkezőből tizenhatan feleltek meg a követelményeknek, de végül csak heten maradtak velünk – mondta a Borsnak Sándor András, az ­Att­rac­tion sajtószóvivője. Ez az egész casting azért van, hogy a társulaton belül több csapat legyen, ezáltal több munkát tudjanak elvállalni.

Nincs elég kapacitás, így az tuti, hogy a tengerentúlra már csak jövőre jut ki a társulat, mivel nincs még kész a műsor sem – magyarázta a sajtószóvivő a Borsnak, aki azt is elárulta, hogy a lelkes társaság tagjai közül Szücsinek, a vezetőnek a legnehezebb a helyzete, mivel ő állítja össze a műsort, ezért mindenhol ott kell lennie.

– Lassabban haladnak a folyamatok. Nem egyszerű a táncosok dolga. Csomó zártkörű fellépésnek kell eleget tenni Európa-szerte, leginkább különböző céges rendezvényeken. Nem egyenprodukciót adnak elő, hanem egyedi mûsort minden egyes helyszínen, ami külön koreográfiát igényel.

Nagy kérdés, hogy vajon mit szól ehhez az X Factor megálmodója Simon Cowell.

Bors, Hír7

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon