Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
Interjúk 2016. január 14.
 

Egy ország figyelte kilenc éven át a nevével fémjelzett showt, kapott érte hideget-meleget. A médiatörténelmet író Erdélyi Mónika láthatóan jól érzi magát jelenlegi munkahelyén és boldogan tekint vissza a múltra. A műsorvezető a Hír7-nek adott interjút.




A családodban elég erősen dominál a gazdasági vonal, édesanyád bankárként, nevelőapád pedig adószakértőként dolgozott. Ennek ellenére más utat választottál.

Nem én választottam ezt a szakmát, hanem a szakma választott engem. Én közgazdászként indultam, de egyik reggel mosogatás közben lettem figyelmes egy a rádióban elhangzó felhívásra, melyben egy médiatanfolyamot hirdettek. Valamiért úgy éreztem, nekem erre jelentkeznem kell. Miután elvégeztem, egy kisebb televízióhoz kerültem. Ekkor jött a szerencse faktor, az egyik esti adásban ugyanis felfigyelt rám a TV2 akkori vezérigazgatója, és még aznap este csörgött a telefon, szeretnék, ha bemennék a csatornához interjúra. Ez volt a vágyam, így hihetetlen érzés volt.

Mit szólt a család, a két szakma azért elég távol áll egymástól.

Anyukám az elején nagyon megijedt, mindig is azt szerette volna, ha olyan szakmám lenne, ami kézzel fogható, stabil, mint tudjuk a televíziózás nem az. Ezért szánt engem pénzügyi vonalra, úgy volt vele pénz az mindig lesz, így ebben a szektorban mindig lesz állás. Engem viszont annyira nem vonzott a pénzügy, inkább pszichológus vagy színésznő lettem volna.

Először a TV2-nél dolgoztál, a Tények című műsor csapatát erősítetted, majd jött a Mónika show a konkurencián.

A Tényekben csupán pár hónapig dolgoztam, ezután jött egy utazási magazin, amiért mai napig hálás vagyok, ugyanis eljutottam olyan gyönyörű helyekre, mint Dubaj vagy éppen Aruba. Amikor már nem tudtak nekem megfelelő munkát biztosítani, vissza kellett térjek a civil életemhez. Nyitottam egy fitnesztermet és teljesen berendezkedtem arra, hogy ennyi volt a médiakarrier. Pár hét múlva egy gazdasági lapban megjelent egy hirdetés, melyet az akkori párom unokahúga vett észre, egy országos csatorna keresett női műsorvezetőt. A hirdetés elég ködös volt, hiszen lényegében pár sorból állt és nem derült ki semmi belőle. Aznap este felhívtam őket, és másnap már mehettem a válogatásra. Nagyon komoly, ötfordulós casting volt, elég szürreális helyszínen, egy gimnáziumban. Összesen 860-an kezdtük, a végére öten maradtunk. Ekkor mondták el nekünk, hogy egy az RTL-re készülő beszélgetős műsorról van szó. Az utolsó válogatás októberben volt, de januárig nem jelentkeztek a csatornától. Teljesen úgy voltam vele, hogy biztos nem engem választottak. A hosszú várakozás után Árpa Attila hívott fel, a műsor akkori producere, hogy én lettem a végső befutó.

Pontosan 1918. adás készült a Mónika showból. Mennyire volt beleszólásod a műsor történéseibe?

Valamennyire igen, de az alapokba nyilván nem. Egy kereskedelmi csatornának arra kell törekednie, hogy pénzt keressen. Sosem terveztük azt, hogy üssék vagy bántsák egymást a vendégek, viszont amikor egyik alkalommal véletlenül megtörtént, megugrott a nézettség, amit a csatorna valamilyen módon szeretett volna megtartani. Nem mi generáltuk, sem a verekedést, sem a csúnya beszédet. A szereplők is rájöttek arra, hogy minél megbotránkoztatóbb dolgot csinálnak, annál népszerűbbek lesznek. Saját maguk kezdték élvezni a dolgot, olyannyira, hogy a végén nekünk kellett megfékezni a történéseket.

Te személy szerint, hogyan élted meg, mikor előtted ütötték vágták egymást az emberek?

Nem volt ám egy jó érzés, nagyobb élmény volt, ha nevetni lehetett. Utólag jöttem rá, hogy az emberek mennyire félreismertek abból a műsorból. A legtöbb adás elég drámai volt, emiatt nem volt alkalom arra, hogy az ember vidámabb arcát is meg ismerjék. Amióta a FEM3Café-ban vagyok műsorvezető számos e-mailt kapok a nézőktől, hogy nem is gondolták volna, hogy ilyen laza vagyok. Visszatérve a műsorhoz, én a vendégeimet szerettem, még azt is, aki elég elítélhető módon viselkedett, hiszen hihetetlen drámák, emberi sorsok húzódtak meg egy-egy szereplő mögött.

Sokáig verhetetlen volt a műsor a délutáni sávban, Liptai Claudia, Konta Barbara és Jakupcsek Gabriella is megküzdött veled, ám nézettségben csak Joshi Bharatnak sikerült legyőznie 2008-ban. Mi volt az első gondolatod róla?

Mindig is figyeltük egymást, hiszen az ember figyeli a konkurenciáját. Joshi is csak azért tudott minket legyőzni, mert a saját fegyverünket használta ellenünk. Ha jól emlékszem 28 műsort állított ellenünk a TV2 és mindegyik elvérzett. Joshi volt az, aki kezdetben meg tudott minket szorongatni, de nem végig (nevet). Egy magazin bálján találkoztunk először, ő egy nyugodt békés ember, mi közöttünk sosem volt harc, mi nem ellenségek voltunk, hanem ellenfelek.

Korábban egyedül kellett műsort vezetned, most a FEM3Café-ban Joshi oldalán láthatnak a nézők. Könnyebb vagy nehezebb a páros műsorvezetés?

Sokáig egyedül vezettem műsort, így szoknom kellett a helyzetet. Egyedül vezetni sokkal könnyebb, mert akkor a saját gondolatmenetemet tudom követni, tudok egy ívet adni a beszélgetéseknek. Ha van mellettem valaki, akkor neki más gondolatai lehetnek, és más irányba is elviheti a beszélgetést.

Van esetleg álom műsor, amit szívesen vezetnél?

Mindenféleképpen beszélgetős műsort, én ebben vagyok jó. Nem véletlen ez a kilenc év, az RTL se szeretetből tartott ennyi évig, hanem a teljesítményem miatt. A FEM3Cafét nagyon szeretem, mert nagyon vidám, könnyed műsor, nincsenek nagy drámák. Emellett szívesen csinálnék valami olyat, ami esti , és komolyabb témákat feszeget. Biztosan te is figyeled a külföldi csatornákat, ott van például Oprah Winfrey, aki nagy példakép számomra, vagy Ellen DeGeneres, aki színésznőként kezdte és most a 13 évadát forgatja az Ellen shownak. Bár nem vagyok annyira harsány, mint ők, és nincs olyan fejlett és jó humorérzékem. Sajnos nálam ez nem megy rendelésre, de vannak emberek, mint például Sebestyén Balázs, Liptai Claudia vagy éppen Joshi, akik minden lélegzetvétellel tudnak mondani egy jó poént. Nálam meg kell, hogy érjen egy ilyen vicces megjegyzés.  

A tévézés mellett számtalan vállalkozásod volt. Felsorolni is nehéz lenne, mennyi mindenbe kóstoltál bele.  

Nem volt mindegyik sikeres, de az se igaz, amit az újságok írtak, hogy mindegyik megbukott. A fodrászatot például én magam hagytam abba. Ahogy az esküvői ruhakölcsönzőt is, mert nem láttam benne tovább fantáziát, túl sok munka volt vele és nem hozott annyi pénz, hogy megérje. Úgy gondolom, hogy ezek nem voltak hiába valók, nem szerettem volna, ha nyugdíjas koromban azon kapnám magam, hogy miért nem csináltam egy delikát üzletet, ugyanis az is volt nekem. Legalább kipróbáltam és most már tudom, hogy nem lett volna jó, de ha nem próbálom, ki sose derül ki. A motivációs trénerek is mindig azt hangoztatják, hogy éld meg az álmaid, hát én megéltem, de azért van még néhány ötlet a fejemben.

Foglalkozol emberekkel is, ők hogyan viszonyulnak hozzád? Hogy lendülnek túl azon, hogy ne a sztárt, hanem az embert lássák benned, akiben megbízhatnak?

Az első alkalommal a legtöbb embert a kíváncsiság hozza el, de második alkalommal már nem az én személyem az érdekes, hanem ami ott elhangzik. Az ismertség segít abban, hogy az emberek nyitottan forduljanak felém.

Te személy szerint miért ülsz le beszélgetni emberekkel, mi ambicionál, hogy meghallgasd más emberek ügyes bajos dolgait?

Szerintem a Mónika show se véletlenül talált meg engem, egész egyszerűen kíváncsi vagyok az emberekre. Amikor a műsort forgattuk volt bennem hiányérzet, hogy jó lenne magasabb képzettség, hogy több szakértelemmel tudjak hozzászólni a témákhoz. A műsor vége felé iratkoztam be az egyetemre.

Táplálkozol a visszajelzésekből?

Ezek a beszélgetések hiába nem rólam szólnak engem is építenek. Nyilván minden olyan történet, amit megismerek az bennem is lenyomatott képez. Nagyon sok átfedés is van, ne gondolja senki, hogy a terapeuta élete fenékig tejfel, mindenkinek meg van a maga életében is a megoldandó problémája. Minden segítő szakmában dolgozónak fontos tudni, hogy mindent, amit hallunk dolgozik bennünk tovább, a tudatos elme elfelejti, de a tudatalatti nem, ezt időként ki kell adni, tehát egymást is terápiában részesítjük. Nekem is háromhavonta el kell mennem szupervízióra, amikor belőlem is kianalizálják, ami nem kell.

Az egyik bulvárlap azzal támadott téged, hogy az osztogat tanácsokat, akinek nincs rendben a magánélete. Erről mit gondolsz?

Van számos olyan ismerősöm, aki azt állítja, hogy 30 éve boldog házasságban él, ez egyszerűen nem igaz. Olyan nincs, hogy annak a harminc évnek minden egyes napja boldog zökkenőmentes lett volna. Annyi féle hullámvölgy van egy kapcsolatban. Az hogy én most párkapcsolatban vagyok, esetleg vannak problémáim, szerintem egyáltalán nem befolyásolja a munkát. Egy terapeuta főként nem a saját életéből építkezik, hanem a tanulmányaiból. Nem hiszek abban, hogy csak akkor tudok segíteni, ha felhőtlen boldogságban élek.

A végére kanyarodjunk vissza a televíziózáshoz. Hogyan tekintesz vissza a Mónika showra, büszke vagy rá, vagy letagadnád?

Ha bárki mást kértek volna fel szerintem mindenki boldogan vállalta volna. Én abszolút büszke vagyok erre a műsorra. A nézők nem tudják elképzelni milyen nehéz egy ilyen műsort vezetni, mindenki csak a felszínt látja, nyilván mi mást látna egy néző, hiszen neki nem feladata a kulisszák mögé belátni. Mi készítők tudjuk milyen pokoli nehéz azokat az embereket szóra bírni, akik egyáltalán nincsenek hozzászokva szerepléshez. Kilenc évig a csatorna érdemesnek tartott, hogy képernyőn lehessek ez egy diadal, kifejezetten büszke vagyok erre a korszakra.

Szerző: Vásárhelyi Dávid
Fotók: Vásárhelyi Dávid - Hír7

 





Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon