Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
Interjúk 2016. november 28.
 

Pár évvel ezelőtt egy betegség miatt, úgy tűnt minden elvész amit addig felépített, de talpra állt és most már teljes mértékben az alkotásra koncentrál. Kezdeti nehézségekről, szárnypróbálgatásokról és a jelenlegi politikai helyzetről is beszélt a Hír7-nek Fábián Juli.

Mi volt az első kapcsolatod a zenével?

Általános iskolában ének zenei tagozatra jártam, a két nővérem pedig már tanult valamilyen hangszeren, így én is elkezdtem zongorázni. Sokat énekeltünk együtt, mindig szóltak otthon a lemezek, egy igazán muzikális családban nőttem fel.

A stílus már ekkor is a jazz volt?

Mindenevő volt a család, kimondottan jazzt nem hallgattunk, azt mondhatnánk olyan zenét, ahol nyomokban fellelhető volt a blues vagy a jazz valamelyik területe. Eric Clapton vagy éppen Sting-nél ezek azért erősen jelen voltak. Népzenét, komolyzenét, popzenét is hallgattunk, majd a gimnáziumi években én ettől elszakadtam, mert ahova jártam ott inkább a nyelvek és a reáltantárgyak domináltak. Ekkor kezdtem el koncertekre járni, és talán ebben az időszakban vált hangsúlyossá az életemben a jazz.

DSC1134+3

Egyetemi éveid alatt kicsit elkanyarodtál a zenei világtól. Szülői hatásra történt ez? Szerették volna, ha több lábon állsz?

A több lábon állás szerintem mindig a szülőktől jön, a gyereknek pedig beépül a tudatába, hogy ez egy szempont, amit figyelembe kell venni, de inkább a vágyait, a készségeit veszi figyelembe. Engem akkor érdekelt a közgazdaságtan, a politika, utóbbitól napjainkban már a lehető legtávolabb tartom magam. A közgazdaság és ez a fajta vonulat, ugyanúgy összeolvadt bennem, a művészetek iránti fogékonysággal, tehetséggel és érdeklődéssel, mint a szüleimnél.

Nagy volt az érdeklődésed a zene iránt, de mikor kezdtél el ténylegesen énekelni?

A Külker Főiskola derekán, amikor egy külföldi út miatt évet halasztottam, beiratkoztam jazzéneket tanulni az Etűd Zeneiskolába, ahol félévente tanulmányi koncerteken mutathattuk meg a családunknak és a barátainknak - szűk körben -, hol tartunk éppen. Egy ilyen koncerten léptem fel jazzt énekelve életemben először. Soha nem felejtem el kezem-lábam remegett, egész nap izgultam. A koncertek után, nagyjából egy év múlva a tanárnőm Munkácsi Bea készített egy lemezt a Gyárfás trióval, a koncertre elhívott minket részben hallgatóságnak, másrészt azzal a szándékkal, hogy néhány ügyesebb tanítványát bedobja a mélyvízbe. Mindenki vihetett egy dalt, amit a Gyárfás trióval elénekelhetett. Ezen a koncerten annyira összebarátkoztam Gyárfás Pistiékkel, hogy ez a zenei-emberi barátság azóta is tart, és ha tehetem, zenélek vele és a zenekarával. Hihetetlen tehetséges ember és nagyon alázatos, igazi jó példa előttem a mai napig.

Sok ismerősöd maradt ebből a korszakból?

Igen. Így találkozott a lehetőség a szorgalommal, ugyanis egy idő után én teremtettem meg a saját koncertlehetőségeimet. Ezt követően a Gyárfás trió is hívott koncertekre, igaz ugyan, hogy kezdetben csak egy-két számra ugrottam be, bővebb repertoár hiányában. Örültem a lehetőségnek, hogy segítik a szárnypróbálgatásaimat, de szerettem volna minél előbb a saját lábamra állni. Így aztán felcsaptam az újságot, megnéztem, hol van élőzene a városban, felhívtam vagy ötven helyet, ezek nagy része azonnal lepattintott, a maradék helyre bevittem a filccel jelölt CD-met. Vesztenivalóm nem volt, hiszen kezdő voltam. Sok időbe telt, míg megismert a szakma és a klubok is, de addig is rutint szereztem és sok-sok zenésszel, tulajjal, szervezővel összeismerkedtem.

DSC1009+3
Fábián Julinak mindene a zene. Fotó: Vajda Anita - Hír7

A Külkereskedelem után felvételiztél a Zeneakadémia Jazz tanszakára, ahová elsőre felvettek.       

Évekig próbálkoznak az emberek, hogy felvételt nyerjenek, az osztálytársaim közül is sokaknak többszöri nekifutásra sikerült. Emlékszem a szülinapomon vettek fel első helyen, elsőre. Varázslatos volt! Berki Tamás, a tanárom, aki végig a jazz tanszéken tanított, azt mondta, hogy én úgy felvételiztem, ahogy mások diplomáznak. Ezt a gondolatát sem akkor, sem később nem tudtam hová tenni, de örültem neki, hogy így gondolja.

Erős kezdés után később sikerült tartani ezt a szintet?

Nem sikerült mindig ugyanolyan színvonalon teljesítenem, mert már akkor elég aktív koncertéletet éltem. Sokszor a fél évfolyam ki volt dőlve a fáradtságtól. Nagyon élveztem ezt a dolgot, egyszerűen áldásnak éreztem, hogy olyan dologgal foglalkozhatok, amit szeretek, és amiben jó vagyok.

Mennyire vagy csapatjátékos?

Nagyon szeretek csapatban dolgozni, de vannak tevékenységek és folyamatok, amiket jobb egyedül végezni. Sokszor vágyom az egyedüllétre, hogy le tudjanak tisztulni a dolgok bennem, sokat meditálok otthon.

DSC1166+3

Külföldön számos előadó felvállalja politikai nézetét és támogat politikusokat. Itthon ez kevésbé figyelhető meg, a többség inkább távol tartja magát ettől a világtól. Mi a véleményed erről?

Én azt látom, hogy mindenkinek más a jó, és más az igénye. Személy szerint én irtózom a politikától jópár éve, pedig a külkeren, napi szinten részese voltam, követtem az eseményeket, olvastam a híreket. Most egyszerűen nyugtalanít, a sok oldalról megszűrt információ nem tiszta nekem, nem látom át az összefüggéseket, nem is hiszem, hogy objektíven át lehet látni, hiszen mindent megrágva kapunk meg. Korábban kipróbáltam, hogy nem olvasok semmit, de nem volt jó, persze az ellenkezője se célravezető, mert ha mindent elolvasok,rendkívül feszült leszek az egész témától. Most amennyire csak lehet, távol tartom magam a politikától, nem szeretnék szószólója lenni egy politikai iránynak sem. Azt sem szeretném, hogy negatívan hasson vissza a zenei munkásságunkra, hogy valaki azért utasítsa el a művészetünket és a mondanivalónkat, mert olyanokat harsogok, ami számára teljesen összeegyeztethetetlen a zenei világunkkal. Alapvetően a politika nagyon tisztátalan az én szemembe, sok embert a tiszta jószándék, segíteni és változtatnivágyás viszi a politikai pályára, míg náluk sokkal nagyobb létszámban olyanokat, akiket az egójuk, a karrierlehetőség vagy a hatalomvágy vezérel Nem nagyon van olyan politikai irányzat, aminek az eszméivel és képviselőivel teljes mértékig egyet tudnék érteni és kiállnék a nagyvilág elé, hogy őket segítsem. Ez nem az én dolgom, nekem zenét kell írni, boldog embernek lenni.

2012-ben jelentkeztetek Palásti Kovács Zoltánnal "Zoohacker" a Dalba.

A fő mozgatórugó az akkori kiadónk, a CLS volt, akik nagyon hittek abban, hogy a műsor által szélesebb körben is meg tudnak minket ismertetni, függetlenül az elért helyezéstől. Ez így is lett.

Hogyan ismertétek meg egymást Zoltánnal?

A Barabás Lőrinc Eklektricben énekeltem, amikor megkeresett minket Zoohacker azzal a kéréssel, hogy az egyik dalunkat szeretné remixelni. Ezután, azt mondta, hogy nagyon megihlette a hangom. Később megkeresett azzal, hogy szeretné velem folytatni a közös munkát, de később azért elárulta, hogy már rég figyelte a munkásságomat és „fente a fogát” a közös alkotásra.

DSC1262+3

Ezután egészségügyi okok miatt egy év szünetre vonultál. Nem féltél attól, hogy amit felépítettetek hirtelen elvész?

Iszonyúan erős félelem volt bennem, rettegtem attól, hogy most minden elvész, amit eddig felépítettem. A legnagyobb meglepetésemre, voltak olyan emberek, akik észre sem vették az egy éves szünetet, de a legtöbben csendben drukkoltak nekem. A betegséget és a leállást egy újságon keresztül kommunikáltam, nem kitérve a részletekre, hogy ne csámcsogjanak rajta, hanem inkább segítsék az én csöndemet, épülésemet, gyógyulásomat. Szerencsére nem veszett el semmi és az eltelt egy év után még több megkeresés érkezett, még intenzívebb lett a figyelem. Tehát szerencsére pont az ellenkezője történt annak, amitől tartottam.

Mindenképpen kellett róla beszélned? 

Persze, erre nagy szükség volt, mert koncerteket mondtunk le, és mert mindig korrekten intéztük a dolgainkat, meg kellett indokolni a megrendelők felé is a lemondás okát.

Egy korábbi interjúban azt nyilatkoztad, hogy téged a zenére teremtett a sors. Amikor jött a betegség, nem érezted úgy, hogy kegyetlen veled az élet?

Dehogynem! Nem értettem, miért vagyok más, mint a többiek, akik egészségesek. Tudom sok nálam betegebb ember van a világon, de én abban a helyzetben úgy éltem meg, hogy nekem nagyon nehéz és kiszúrtak velem. Iszonyatosan megijedtem, nagyon nagy bűntudatot éreztem, hogy nem néztem ezzel előbb szembe, mert sajnos voltak jelei a betegségnek. Próbáltam nem tudomást venni róla, ami megint csak nagy hiba volt a részemről. Az egész egy nagy félelemcsomag volt. Az akkori párom elhagyott, néhány barátom elszivárgott a környezetemből, de akik a nehéz időkben mellettem voltak, azokkal megszilárdult a kapcsolatom, hiszen megpróbáltatott a barátságunk és tudom, hogy akik az életemben jelen vannak, azok okkal vannak ott.


Fábián Juli


Távol tudod tartani magad a bulvártól?

Engem a Dal című műsor kapcsán környékeztek meg igazán masszívan először, akkor sok megkeresés jött a bulvár újságíróktól, de szépen lassan leperegtek, hiszen tudták, hogy úgyse fogom elmondani, amire kíváncsiak. Én a küszöbig engedtem őket, de egy lépéssel se beljebb, hiába fenyegetőztek, trükköztek, vagy kérleltek. Vannak barátaim, akiket ez a dolog sújt. Amikor elkezdte őket használni a média, illetve ők is elkezdték használni a médiát, nem voltak tudatában a következményeknek és most már nagyon bánják. Lehetne sokkal nagyobb ismertséget szeretni, ha minden kereskedelmi tévés műsorban szerepelnék, de nem biztos, hogy én ezt akarom. Szeretnék normál ember módjára működni és élni.  

Végezetül beszéljünk egy kicsit a jelenről

Nagyon izgalmas időszak ez a számunkra, lesz egy karácsonyi koncertünk december 16-án az Akvárium nagytermében, új dalokkal és egy vendégzenekarral, akik teljesen új köntösbe fogják varázsolni az estét. Ilyenkor kevesebb a koncert, így tudunk új dalokon, a repertoár megújulásán dolgozni. Most úgy érzem jó egyensúlyt kapott az életem, nem tökéletes, de nagyjából rendben van és most jobban érzem magam az életemben, mint eddig bármikor.

Hallgasd meg Juli és Zoohacker új dalát: 


Szerző: Vásárhelyi Dávid
Fotók: Vajda Anita – Hír7



 





Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
Ezt a cikkünket olvastad már? close
Súlyos autóbalesetet szenvedett a Gáspár család
Súlyos autóbaleset szenvedett szerdára virradó éjjel Győzike és családja. A balesetben hárman sérültek meg, mindkét autó rommá tört.
0 hozzászólás
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon