Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2012. október 30.
 

Óriási pusztítást végzett Sandy az Egyesült Államok keleti partvidékén. Eddig 14 ember halt meg és több millióan maradtak áram nélkül.

A Sandy Atlantic Citytől 10 kilométerre délnyugatra ért partot. Az előzetes hírek ellenére tehát mégsem alakult át szuperviharrá, azaz nem egyesült a nyugat felől a keleti part irányába tartó hideg légtömegekkel.

Amerikai sajtójelentések szerint tizenkét ember az amerikai New York, továbbá New Jersey, Maryland, Pennsylvania, Nyugat-Virginia és Észak-Karolina államokban vesztette életét, míg egy személy a kanadai Torontóban halt meg. A hatóságok közlése szerint a legtöbb áldozat halálát a hatalmas szélvihar által kicsavart fák, illetve a szél által repített különböző tárgyak okozták. Két ember a ciklon miatti autóbalesetben vesztette életét.

Egyedül New Yorkban közel 400 ezer embernek kellett elhagynia házát vagy lakását, különösen a mélyebben fekvő területeken. A legtöbben rokonoknál vagy barátoknál kerestek szállást, sokan azonban elhagyták a várost.

Ez volt a legrosszabb, amit valaha láttam, az óceán az úton, kidőlt fák mindenfelé – mesélte egy New York-i férfi a The New York Timesnak. Manhattan alsó része vízben áll és sötétbe borult, a városrészben 250 ezren maradtak áram nélkül, még a Szabadság-szobor örökké világító fáklyája is elsötétült. A hidak és az alagutak lezárása miatt Manhattan gyakorlatilag elszigetelődött.

New Yorkban a szél megrongált egy 90 szintes házat építő darut, egy többemeletes épület pedig részben összeomlott. Több helyen maguk a szolgáltatók kapcsolták le az elektromos áramot.

A New York-i metróhálózat üzemeltetője közölte, hogy a metropolisban hét metróalagutat öntött el a hurrikán által felkorbácsolt tengervíz. A társaság szerint ilyen méretű katasztrófa soha nem volt még a New York-i metró 108 éves fennállása óta.

MTI, Hír7

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon