Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2013. július 31.
 

Alkoholproblémái miatt hazaküldték a barcelonai vizes világbajnokságról Széles Sándort, aki Risztov Éva és Gyurta Dániel edzője.

Gyárfás Tamás az Origónak megerősítette, hogy valóban hazaküldték rossz egészségi állapota miatt Széles Sándort.

"Szabó Tünde főtitkár értesített, hogy Széles Sanyi bajban van, segíteni kell rajta, és úgy ítéli meg, hogy jobb lenne, ha hazamenne, amivel én egyetértettem. Az első az egészsége, nincs az a siker, ami ezt fölülírná" - nyilatkozta a portálnak Gyárfás Tamás.

Gyárfás az Origonak elmondta, hogy az elején felmerült, hogy az lesz a hivatalos verzió, hogy vírusos influenzája van, ezért kellett hazamennie. "Úgy döntöttem, hogy ezt nem mondhatjuk, abszurd lenne megtéveszteni a közvéleményt. Emberek vagyunk, tudjuk, hogy mi a gond vele. Azt hittük, hogy megoldódott, de sajnos nem."

„Erről nem akartunk beszélni, bevallom férfiasan, mert nem jó róla beszélni – mondta a Kossuth rádiónak Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

Lélekben itt van, szeretjük, becsüljük. Szabó Tünde főtitkár tájékoztatta a döntéséről, hazaküldte a kiváló edzőt, mert otthon van biztonságban. Nincs olyan állapotban, hogy kockáztassuk a jelenlétét, még ha boldogan ölelnénk is magunkhoz.”

Gyárfás úgy fogalmazott a trénerről, hogy „a szokott nehézségek vannak vele kapcsolatban, ki kell gyógyítani”. Gyurta csütörtökön kezdi meg szereplését a vb-n, s ha sikerrel veszi az előfutamot és az elődöntőt 200 mellen, akkor pénteken szerepelhet a fináléban.

Széles Sándor: Ez intim szféra

Széles Sándor higgadtan, ugyanakkor kissé értetlenül kommentálta Gyárfás „a szokott nehézségek” kijelentését. „Nem esett jól. Nyilván az alkoholra gondol, de legyen alkohol vagy betegség, ez intim szféra, nem korrekt Gyárfás Tamástól, hogy erről beszél.

Ha gondolja, elküldöm önnek a zárójelentést, húsvétkor vérző nyombélfekély miatt kerültem kórházba öt napra. Elfogadtam a döntést, miattam ne érjen hátrány senkit és semmit" – mondta Széles a Nemzeti Sport Online-nak.

MTI, Hír7, Origo

 





Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon