Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2012. december 13.
 

Szétvágták az ukrán parlament előtti kerítést a nacionalista Szabadság párt képviselői szerdán, az új összetételű törvényhozás első ülésnapján.

A párt az október végi választások nyomán most először került be a parlamentbe. A bontást – amelyben a pártelnök, Oleh Tyahnyibok is részt vett – a nacionalisták azzal indokolták, hogy annak idején törvénytelenül húzták fel a kerítést.

Véleményük szerint mivel a parlament az ukrán nép képviseletének legfelső fóruma, következésképpen a nép nem akadályozható abban, hogy az épülethez jusson. Mivel szabaddá tették a bejutást egészen az épületajtókig, különleges rendvédelmi alakulatok lezárták a bejáratokat. Emiatt viszont kinnrekedt a párt néhány képviselője, akiknek az egyik ajtót a párttársaik nyitották ki. Eközben kisebb tömegverekedés tört ki köztük és az őrség között, aminek következtében betört egy üveg és megrongálódott egy biztonsági kapu, de személyi sérülés nem történt.

A Szabadság párt tagjai első napjukon már a második verekedésbe keveredtek: rögtön az ülés elején megakadályozták ellenzéki szövetségesük, a bebörtönzött volt kormányfő, a Julija Timosenkót támogató Haza párt tagjaival együtt, hogy Haza párti színekben mandátumhoz jutott két honatya bejusson az ülésterembe, és letegye az esküt, mert nem csatlakoztak frakciójukhoz. Szemtanúk szerint a hatalom mellé szegült egyik képviselőnek a dulakodás után véres volt az arca.

A parlamentben öt frakció alakult: a Viktor Janukovics mögött álló Régiók Pártja a legnagyobb 210 képviselővel, majd a Haza frakciónak 99, a Vitalij Klicsko ökölvívó vezette UDAR-nak (Ütés) 42, a Szabadságnak 37, a kommunisták képviselőcsoportjának pedig 33 tagja lett. Ellenzékiek pfujolással és szégyent skandálva tiltakoztak amiatt, hogy a kommunisták mégis frakciót alakíthattak, miközben egyetlen jelöltjük sem nyert egyéni körzetben, a hatályos ukrán szabályozás pedig ezt is a képviselőcsoport alakításának feltételéül szabja.

A törvényhozásnak a napirend szerint az ülés végéig meg kellene választania az új parlamenti elnökséget, és döntenie Mikola Azarov kormányfői jelöltségének támogatásáról.

MTI
Fotó: Euronews

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon