Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2013. március 02.
 

Gálavacsora keretében bemutatták péntek este azokat a harminc év alatti kiemelkedő tehetségeket, akik az 50 tehetséges magyar fiatal elnevezésű programba bekerültek, köztük van a Hír7 tulajdonosa Vásárhelyi Dávid is.

A La Femme magazin által életre hívott programra október végéig jelentkezett fiatalok közül harminctagú zsűri választotta ki a teljesítmény, társadalmi érték, eredetiség és az újító-, valamint ösztönző erő szempontjainak figyelembe vételével azt az ötven fiatalt, akik mentorukkal hat hónapos támogató programban vehetnek részt. A személyre szabott program a fejlődésükhöz fontos személyes ismeretségekhez, új feladatok, pályázatok, ösztöndíjak elnyeréséhez is hozzásegítheti a fiatalokat.

A pénteki gálaesten bemutatkoztak a mentor-mentorált párosok. A mentorok között Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, a program fővédnöke mellett szerepel például Gerendai Károly zenész, Al Ghaoui Hesna újságíró, Schäffer Erzsébet író-újságíró, Pataki Ágnes filmproducer, Bíró Csilla zenei impresszárió, Miklósa Erika operaénekes, Ádám Veronika orvos, biokémikus, Kósa Erika pénzügyi szakember és Zétényi Lili, a Le Femme magazin főszerkesztője is.

A pénteki gálaesten bemutatkoztak a mentor-mentorált párosok. A mentorok között Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, a program fővédnöke mellett szerepel például Gerendai Károly zenész, Al Ghaoui Hesna újságíró, Schäffer Erzsébet író-újságíró, Pataki Ágnes filmproducer, Bíró Csilla zenei impresszárió, Miklósa Erika operaénekes, Ádám Veronika orvos, biokémikus, Kósa Erika pénzügyi szakember és Zétényi Lili, a Le Femme magazin főszerkesztője is.

A nyertesek 18 és 30 év közötti fiatalok, akik valamilyen területen átlagon felüli tehetséggel és szorgalommal rendelkeznek. A kiválasztott ötven fiatal rendívül széles skálán, kategóriákba sorolhatatlan területeken számít kiemelkedő tehetségnek: van köztük hegedűművész, cukrász, költő, építészmérnök, operaénekes, csillagász, programozó, nemzetközi jogász, biokémikus, dzseszzénekes, divattervező és kite szörfös is - tájékoztattak a szervezők.

A párosok bemutatásával hivatalosan kezdetét veszi a közös munka, ami természetesen közös megegyezéssel meghosszabbítható. A program célja a tehetség kibontakoztatása, a mentorált kiemelkedő teljesítménye, az érvényesülés, a sikerhez szükséges egyéb készségek fejlesztése mentora által. Ehhez a páros közösen határozza meg a hat hónap során elérni kívánt célokat és az ehhez hozzásegítő eszközrendszert. A közös munkában szakmai segítséget nyújtanak Nemzeti Tehetség Programhoz kapcsolódó a Nemzeti Tehetségpontok szakemberei is.

A programba bekerült a Hír7 tulajdonosa is Vásárhelyi Dávid, aki Al Ghaoui Hesnával dolgozik majd együtt fél éven keresztül. A közös munkáról és a programról folyamatosan beszámolunk a Hír7 hivatalos facebook oldalán.

MTI/Hír7

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon