Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2013. április 21.
 

A romániai polgárok több mint fele szerint az ortodox egyháznak adót kellene fizetnie – derül ki az Avangarde közvélemény-kutató most nyilvánosságra hozott felméréséből.

A megkérdezettek közül 54 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az egyháznak a jelenlegi gyakorlattal szemben adóznia kell, és csak 24 százalék vélekedett úgy, hogy nem.

43 százalék gondolja úgy, hogy az államnak kell biztosítania a papok fizetését, ugyanakkor hasonló arányban, 40 százaléknyian mondták azt, hogy ez nem az állam feladata.

A felmérésből az is kiderül, hogy az emberek 50 százaléka szerint szükséges az iskolai hittanoktatás, míg 44 százalék ellenzi azt.

Kitértek a halálbüntetés visszaállítására és az azonos neműek házasságára is. Előbbit a megkérdezettek többsége szeretné, utóbbit pedig a többség ellenzi.

A felmérés április 12. és 16. között készült.

Hír7

A kép illusztráció!

Kép forrás: Internet

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon