Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2013. május 24.
 

Még mindig semmi hír nincs a két magyar hegymászóról, Erőss Zsolt és Kiss Péter négy napja tűnt el. Nem keresik őket tovább, nincs ugyanis semmi remény arra, hogy előkerülnek.

Az expedíció tagjai és Erőss Zsolt felesége szerint semmi esély nincs arra, hogy a két magyar hegymászó még életben van.

Sterczer Hilda Erőss Zsolt felesége úgy tudja, csütörtökön is szerveztek mentőakciót a két eltűnt magyar és egy koreai mászóért. "Azok, akik a kettes tábor környékének átfésülését végezték, mostanában érhetnek le, de akit eddig nem sikerült lehozni, azt már nem is fogják, akkor tényleg vége" - fogalmazott.

Kitért arra, hogy csak Kollár Lajos expedícióvezető e-mailjeiből tud tájékozódni, vele telefonon utoljára szerdán tudott beszélni. Ő írt neki a mai kutatásról is.

Erőss Zsolt felesége, aki maga is hegymászó, azt mondta, pénteken mindenki elhagyja az alaptábort, vagyis aki holnap le akar jönni a hegyről, annak reggelre el kell érnie azt. "Ott már este van".

Az alaptáborban tartózkodó Kollár Lajos csütörtök délelőtti beszámolóját Vincze Szabolcs, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció szóvivője juttatta el csütörtökön az MTI-hez. Ebben az expedícióvezető azt írta, hogy fent vannak a Kancsendzöngán a serpák, akik az eltűnt magyarok után kutatnak és egy koreai mászót mentenek.

Szavai szerint azonban "ha Zsolték a sátrakban nem voltak, rádión nem jeleztek, látni nem lehet őket a négyes tábor feletti csúcsrészeken sem, akkor ott vége! 23-a van, ennyi időt nem lehet kint tölteni 8000 méteren, úgy legyengülve pláne. Ebbe bele kell törődni."

Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnését szerdán délelőtt jelentették be. A két magyarnak hétfőn sikerült feljutnia a Nepál és India határán található, 8586 méteres Kancsendzönga csúcsára.

Ezután azonban kimerültséggel küzdöttek, és a lefelé vezető úton el is szakadtak egymástól. Erőss Zsoltot és Kiss Pétert nem találták meg a mentésükre küldött serpák sem a 7600 méteren lévő 4-es táborban, sem a környékén. Kedd délután óta minden rádiókapcsolat megszakadt a mászókkal.

A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el a 2002-es sikeres Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ mind a 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó.

Erőss Zsolt felesége a Tv2 reggeli magazinjában elmondta, hogy ő arra következtet a hírekből, hogy a férje agyödémát kapott lefelé jövet. 

Arról is beszélt, hogy nagyon örül, hogy még reménykednek az emberek, támogatják őt, ez azt jelenti, hogy szerették Zsoltot, de szerinte a „remény öli meg az itthon maradottakat”. Hilda mesélt a repülőtéri búcsúzásukról is, nagyon kaotikus volt az elválásuk, nem tudott rendesen elköszönni férjétől.

Hír7, MTI

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon