Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
SZTÁR 2014. szeptember 25.
 

Láthattuk már Madonna és Pink bőrébe bújva, a múlt héten pedig Vikidál Gyulaként tűnt fel a színpadon. Keresztes Ildikó elképesztő energiabombaként robban be minden vasárnap a Sztárban sztárba, ezen a héten vele csináltunk interjút.

Minden héten fantasztikus vagy, hogy sikerült most a felkészülés?

Nagyon nehéz volt a hét, hiszen szombaton tartottuk a nagykoncertem, ami fantasztikusan sikerült. Valószínűleg egész héten ebben a mámorban fogok úszni, de az is lehet, hogy az elkövetkezendő években is. Örültem, hogy ezen a héten Vikidál Gyulát kaptam, mert tudtam, hogy ha nagyon elfárad a torkom, akkor is menni fog a dal, hiszen elég mélyen kell énekelni. Imádom a rock zenét, én ezeken a dalokon nőttem fel és remélem a Gyulának, akit nagyon szeretek és tisztelek, nem okoztam csalódást. Mivel a Gyula nem egy izgő-mozgó a színpadon, így nála mindig a kevesebb a több. A rockerség nála a lelkében és a tekintetében van. Nehezen viseltem a kék kontaktlencsét, most is homályosan látok, de kezdem megszokni, mert ez már a harmadik adás, ahol viselnem kell. Amitől rosszul vagyok az a szőr. Ha nem is tudtam mindent tökéletesen levenni, igyekeztem minél többet átadni a lelkéből, őszinteségéből, hitelességéből, erejéből.

Milyen ezzel a maszkkal énekelni?

Nem nehéz mert elég rugalmas, inkább nehéz feltenni. Én nem bírok három órát egy helyben ülni, a tökéletes maszkhoz sajnos ez kell. Most adás után még egy félóra, míg leoperálják rólam, ha nem akarom, hogy tényleg letépjék az arcom és másnap arc nélkül mászkáljak.

Nehéz megtartani, hogy a produkció ne menjen át paródiába?

Nekem azért nem nehéz, mert én több mint 20 éve játszom színházban, ott is mindig óvakodtam a ripacskodástól és ezért többször kevésnek bizonyultam. Én mindig is rettegtem attól, hogy ne váljak paródiává. Lehet a személyes kötődés miatt is, de például Vikidált én soha nem tudnám parodizálni. Próbáltam nem elrontani a szöveget, egy ilyen dalnál, amit mindenki ismer nem illik, ráadásul a nagykoncertem után nem is volt sok időm szöveget tanulni.

Végezetül, hogyan készülsz erre a hétre?

Nagyon szeretem, ha nagy a feladat és minél szélsőségesebb embereket kell megformálni. Most egy gyereket kaptam, fiú és még ráadásul fekete is. Michael Jackson már gyerekként is fantasztikus tehetség volt. Kemény lesz!

Szerző: Vásárhelyi Dávid - Hír7
Fotó: TV2

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon