Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
Sztárchat 2015. május 12.
 

A Hír7 szerkesztőségének vendége volt az idén visszatérő TNT zenekar. Inti és Dobrády Ákos válaszolt az olvasók által feltett kérdésekre. Ákos őszintén beszélt arról, hogy úgy érzi eljött az idő a családalapításra.

Emese: Volt köztetek valaha nagyobb vita?

Ákos:

Voltak kisebb nagyobb vitáink, verekedésig még egyik sem fajult. Nyilván, hogy az ember 10 évig egy buszban összezárva ül valaki mellett, meg együtt dolgozunk akkor kisebb nagyobb surlodások előfordulnak. Fontos megjegyeznem, hogy mikor 2005-ben a befejezés mellett döntötünk, akkor se volt vita köztünk.

Dominik: Miért tértek most vissza?

Inti:
Azért most térünk vissza, mert általában öt évente szoktunk valamivel előjönni, 2011-ben volt egy Aréna koncertünk, bár azóta nem telt el még öt év, most úgy gondoltuk meglátogatjuk a rajóngóinkat vidéken.

Ákos:
2015-ben turné, hajrá!



Királypeti: Lesz új TNT dal?

Ákos:
Nem tervezünk egy új TNT dallal előrukkolni. A koncertsorozat is inkább arról szól, hogy nagyon visszamegyünk retróba, az első lemezről is fogunk énekelni olyan dalokat, mint a Titkos üzenet vagy Rendőrnő. Szóval inkább ezen van a hangsúly most.

Gabriella: Szia Ákos! Hiányzik a zsűrizés? Elvállalnád még egyszer?

Ákos:
Elvállalnám még egyszer én szeretem zsűrizni, nagyon jó hangulatú műsorról beszélünk, a Nagy Duett minden adását élveztem és előfordulhat, hogy még sor kerül rá. 

Evy01: Hogy ismerkedettél meg Esztivel?

Esztivel a Nagy Duettben ismerkedtem meg, ott találkoztam vele először. Aztán utána szépen lassan alakultak a dolgok. Legközelebb a Balaton Soundon futottunk össze és ott bontakozott ki minden. Azóta volt egy kis szünet, de összességében három éve vagyunk együtt. 

L.András: Melyik a kedvenc TNT számotok?

Inti:
Én tudom, hogy Ákosnak a Van-e valaki még a kedvence. Nekem a Szeret vagy nem szeret? című dal.

Ákos:
Nehéz egyébiránt különbséget tenni a dalok között, mert mindegyik dal a miénk és a szívünk csücske, de való igaz, hogy nekem a harmadik lemezünkről a Van-e valaki még című szám a kedvencem.  

Tamás: Hogy ismertétek meg egymást? (hol és mikor)

Ákos:
Mindketten Győrben nőttünk fel, ott ismertük meg egymást. Együtt kézilabdáztunk és a zenei elképzelésünket és a barátságunkat modellezve megszületett a TNT nevű zenekar.



Lilla: Szia Ákos! Mikor szeretnél gyereket?

Ákos:
Gyereket mindenképpen szeretnék, szerintem eljött az ideje közel 40 évesen. Remélem, hogy egy-két éven belül ez valóra válik.

Pepe: Miért oszlott fel a TNT?

Ákos:

Úgy éreztük, abban a 10 évben a TNT-vel mindent elértünk, hiszen rengeteg aranylemezünk, platinalemezünk, három Kisstadion és egy Aréna koncertünk volt. Ezen kívül Inti is többet szeretett volna megmutatni magából, más zenei elképzelései voltak. Természetesen én is szerettem volna szólóban egy másik irányba menni. Ezért fejezte be a TNT 2005-ben az aktív tevékenységét. Bár már akkor tudtuk, hogy azért 4-5 évente együtt színpadra fogunk állni.

Aranka: Mire vagytok a legbüszkébbek?

Inti:
Én a lányomra vagyok a legbüszkébb, most lesz 13 éves. Ő nekem a nagy büszkeségem. Persze, amit a TNT-vel elértem nagy büszkeséggel tölt el.

Ákos:

Ha a TNT-ről beszélünk én a Kisstadion és az Aréna koncertre vagyok a legbüszkébb. Fantasztikus érzés mikor ezrek jönnek el csak azért, hogy meghallgassák a számainkat. 



Csenge:
Van olyan tulajdonság, amit nem birtok a másikban?

Ákos:
Nehéz lenne felsorolni (nevet). Igazából az, hogy állandóan a szavamba vág. Ha komoly dolgokról beszélek, akkor ez rendszeres. 

Inti:
Ez nincs így! Nekem meg az, hogy olyan körmondatokba megy bele néha, amiből ő maga se tud kijönni. 

Ákos: Ez milyen tulajdonság?
Inti: Nem tudom! Körmondat tulajdonság.   

Tamás: Mi a hobbitok?

Ákos:
Bár ez nem látszik rajtam, a sport, de szeretek olvasni is.

Inti:
Nekem a motorok, autók és mindenféle technikai sportok. 



Zsuzsa:
Szia Inti! Van barátnőd?

Inti:
Igen van, köszönöm szépen a kérdést! 

KolosR: Inti miért mentél el Magyarországról? Miért pont Costa Ricára?

Inti:
Nagyon összetett dolog, hogy miért mentem el Magyarországról, ezt nem szeretném kifejteni, hogy miért éppen Costa Rica? Édesanyám onnan származik, így egyértelmű volt, hogy oda fogok menni. A turné után vissza is fogok menni oda. 

Zitus: Milyen nagydobásra készültök idén?

Ákos:

Az említett turné és mellette egy hatalmas Budapesti koncert a Budapest Parkban július 4-én. 

Sz.Réka: Van időtök sportolásra?

Ákos:
Igyekszünk időt szakítani. Van amikor idő kérdése vagy kedv kérdése, de nyilván színpadi emberként odafigyelünk az alakunkra. 


Kolor:
Ki a „főnők” inkább a csapatban?

Inti:
Ákos a főnök! 

Ákos:
Hát igen ezzel nem tudok vitába szállni, szeretem a kezembe tartani a szálakat. 

Gergő: Honnan jött a TNT név? Mit jelent?

Ákos:

A trinitrotoluol robbanóanyag más néven TNT. A név Császár Előd ötlete volt, aki az első producere volt a csapatnak. Én személy szerint nehezen tudtam megbarátkozni ezzel a névvel, emiatt több álmatlan éjszakám is volt, de utána rájöttem, hogy igazából nem a név számít, ha a dalok és a produkció tetszik a közönségnek, akkor mindegy milyen néven futunk.  

Olivér:
Most újra hakni sztárok lesztek?

Inti:
Nem!

Ákos:
Kedves Olivér! Te nagyon ki vagy kupálva a szakmából. Koncertezünk zenekarral!
2000-től szinte csak élőben léptünk fel és akkor már a diszkókat is hanyagoltuk. 

Gábor80: Szia Ákos! Nem zavar téged a 12 év a korkülönbség, ami közted és Eszti között van?

Ákos:

Nem egyáltalán nem zavar. A 12 év soknak tűnhet, de én nagyon szeretem az ő szemén keresztül látni a világot és szerintem ez az ő részéről is így van. Szépen kiegészítjük egymást. Véleményem szerint a korkülönbségből lehet építkezni is. 

Lilla: Az Inti név honnan jött?

Az azték kultúrából származik és ezt a nevet akarták adni a szüleim. Akkor még nem engedték a törvények, így maradt a Krisztián, de mindenki Intinek hív.  

Peti: Szia Ákos! Most hanyagolni fogod a szóló karrieredet?

Nem gondolnám, hogy hanyagolnám a szóló karrieremet. Bár az elmúlt négy évben igazából nem jött ki szóló anyagom. Most leszek ősszel negyven éves, ennek jegyében készül valami jó anyag, de most leginkább a TNT turnéra koncentrálok.

Vásárhelyi Dávid - Hír7


 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon