Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2012. augusztus 18.
 

Rengeteg program és koncert lesz hétfőn. Idén is lesz zászlófelvonás és tűzijáték, de nézzük hova érdemes mindenképpen ellátogatni augusztus 20-án.

Ebben az évben is reggel fél kilenckor vonják fel a magyar zászlót a Kossuth Lajos téren. Majd a több évtizedes hagyomány folytatásaként tisztté avatják az újonnan végzett honvédtisztjelölteket.

Ezen kívül még hallhatjuk beszédet mondani, Hende Csaba honvédelmi minisztert és Áder János államfőt.

Délelőtt a Parlamentre irányul a figyelem, hiszen a kupolateremben a köztársasági elnök átadja az állami kitüntetéseket, a Magyar Érdemrend nagykeresztjét, középkeresztjét a csillaggal és középkeresztjét. A kitüntetések átadása közben a Dunán légi-vízi parádé lesz.

Egész nap végig sétálhatunk és minőségi magyar termékeket, hagyományos nemzeti ételeket és italokat fogyaszthatunk a Duna partján a Magyar Ízek Utcáján.

Az ünnepi szentmise délután öt órakor kezdődik a Szent István-bazilika előtt. A liturgiát Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke vezeti majd, a szentbeszédet pedig Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mondja.

Este hét órától a Puskás Ferenc Stadionban, a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjon tartják Magyarország londoni olimpikonjainak hivatalos állami köszöntését. A belépés ingyenes a helyszínen viszont kérni kell a jegyeket.

A zenekedvelőknek is készülnek több koncerttel. Este kilenctől pedig szokás szerint tűzijátékot láthatnak a rakpartra látogatók.

Az állami ünnepi rendezvények idején igazi kánikula várható, országszerte 32-35 fok lesz.

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Ajánló

 

Szavazás

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon