Hír7 hírek

 

Kedvelt írásaink

 

Beszéd téma

 
 
 

Friss cikkeink

 
AMIRŐL BESZÉLNEK 2013. január 07.
 

Óriási dugóra számíthatnak azok, akik a Ferenciek tere és a Március 15. tér környékére mennek. Hétfőtől jelentősen változik a forgalmi rend.

A két évig tartó átépítés során teljesen megváltozik majd a forgalmi rend, és az aluljárók helyett mindenhol felszíni közlekedést tesznek lehetővé a gyalogosok számára, amivel egy sokkal kényelmesebb, élhetőbb belvárost próbálnak létrehozni. A Ferenciek tere megint köztérként működik majd.

A Budapesti Közlekedési Központ közölte, hogy az Y-alagút melletti buszfolyosókat és a gyalogos aluljáró egy részét lezárják, míg a Buda irányába buszmegállót kettéosztják, az egyik megálló az eredeti helyétől százötven, a másik száz méterre lesz megtalálható. Az autósok is számíthatnak némi meglepetésre, ugyanis a két-két sáv megmarad, azonban a buszsáv megszűnik, így a munkálatok ideje alatt a buszok is ezeket a sávokat használják majd.

A tervek szerint, az átépítés után kevesebb teret kapnak majd az autósok, a gyalogosoknak pedig sokkal kedvezőbb felszíni útvonalakat építenek ki a soklépcsős aluljárók helyett. Ez egy esztétikusabb, új közteret fog eredményezni, sok új zöldterülettel kiegészítve.

 



Biztosítás kalkulátor - utasbiztosítás, CASCO, kötelező biztosítás, lakásbiztosítás

 
Hír7
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
 

 
 

Videók

 

Ajánló

 

Hír7 Hírlevél

 
Iratkozz fel Hír7 hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet a hazai és a világ legfontosabb híreiről érdekességeiről.

Hír7 a facebookon